E hét a maga filmanyagi teljességével sem tudott annyi szépet súgni, mint a múlt heti csonka intervallum, bár egy-két kellemes dolog történt benne, ami szám szerint egy. Azt is Panda követte el, aki, bár – ideiglenesen – hamar visszakozik, azért eléggé elhatározottnak tűnik a végrehajtáshoz. Tóni nagykorú lesz, és állítólag még egy csepp alkoholt sem ivott, ezt azért ellenőrizném, mert szerintem maximum aznap. Ja, buta vagyok! A legszenzációsabb akciót Zsuzsa követi el, aki egy döntésével meglengeti méretes hátsóját a sorozat ajtaja felé, innen már a huzat sem húzhatja vissza!!
A múlt hétről csak lehagytam a legvégét. Tóni anyja igencsak késik az ünnepi ebédről, ami az esti bulit előzi meg, ezért Panda elárulja a fiúnak, hogy beszélt a nővel, és azt csak a pénz érdekli. Persze, hogy ebben a pillanatban toppan be a kinézet terén sűrű kihívásokkal küszködő „édesanya”, hogy aztán egy kötött pulóvert adjon fiának nagykorúságához. Tóni megfogadja, hogy sohase fog hinni többé Miklósnak, de ezentúl Pandának se. Aztán lassan előbújik a szeg anyuka zsákjából, ezért aztán neki se. Mondanám is, ne félj! Intézetbe adni, oké?! Sittre menni, oké?! Azt’ megjelenni a tizennyolcadikon pénzt tarhálni, tán az is az? Meg is zakkan Tóni rendesen, szúrja őt a pulcsi, inkább nem hordja. Azt mondjuk, meg kell dicsérnem – kivételes pillanat! –, hogy az RTL-nek sikerült eléggé összhangba hoznia a szerepi tulajdonságokat a külcsín sokat eláruló jellegzetességeivel, ennél prolibb szereplőt régen láttunk már a sorozat porondján.
Andrea közben arra is egyre kíváncsibb lesz, hogyan érte el Miklós, hogy Klaudia álljon el az állítólagos végrendelet végrehajtásától, aztán meg arra, honnan tudja Miki, hogy csak kamu volt az egész. Laci kezd beletörődni felesége sikerébe, de azért elhatározza, hogy megtanul angolul, magnókazettáról. El is jut az első leckéig, ami az alvásról szól, ám gyakorlás közben egy besurranó tolvaj kirabolja őt, ami cselekmény főleg Laci telefonjára és tárcájára korlátozódik. Ezalatt Tilda az Ápiszban, Zsófi meg otthon van, de neki sem olyan jó. Megjelenik ugyanis a sorozat elején egy nőci, a dudás fajtából, aki Zsolt régi ismerőse, és átmeneti szállást kér a férfitól, aki teljesít. A két dudás azonban nem fér meg Zsolti csárdájában, személyeskedésekkel tarkított féltékenységi vitustáncba kezdenek, aminek az lesz a vége, hogy a hét közepén Zsófi kipenderíti a lányt a lakásból.
Pali, aki a munkanélküliek laza életét éli, – Imre tanácsára – azt gondolja, jó móka lesz déli munkaidőben megdugni az asszonyt, ezért munkatárgyalásos-ingvasalásra hazacsábítja Tildát, majd masszírozva közli vele, hogy blöff volt az egész duma. Tilda ki-, Pál meg emberére akad. Tóni és a srácok az esti bulira készülnek, és, bár semmi összefüggés nincsen a kettő között, Noémi megtalálja az utcán Laci holmiját, kivéve a pénzét és telefonját. Magdolna addig fúj Kingára, és avatkozik bele Géza dolgaiba, hogy a fiú a költözés mellett dönt, mégpedig Nóra elhagyott lakásába. Aki még gonoszul bánik Kingával, az Vilmos, aki nem tudja megemészteni a rábízott és kiszivárgott titkot. Imrének böki az oldalát a dolog, ezért addig ügyeskedik, míg Lászlótól kompromittáló adatokat tud meg az öregről, aki annak idején csokit lopott az intézeti gyerekeknek, csak elfelejtette leülni az árát. No, több sem kell a bölcsésznek, szalad a Rózsába, és kiosztja Vilmost, akit ezután napokig mardos az önvádaskodás, vagy mi, viszont kibékül Kingával. Imrust először a lány szúrja le, majd Magdus basz oda neki egy tekintélyest, és némileg igazat is.
Zsolt barátnőjének szállodába kell költöznie, de előtte még szépen bocsánatot kér Zsófitól, aki cserébe megsajnálja a lányt, így az még maradhat pár napot, viszont így az egésznek nincs semmi értelme, mert ott tartanak, ahol hétfőn. János kirúgja a focista könyvelő-anyukát, akivel igazából csak a hitegetésig jutottak, így már csak Zsuzsára lehet és tud koncentrálni, de ez a „leghétvége” már. A múlt hétből még azt hagytam ki, ehhez kapcsolódóan, hogy János a kufircolás (pffúújj) után elhívja Zsuzsát egy kettesben eltöltött, ebédes hétvégére valami vidéki kisházba, amit Zsuzsa hárít, házasságára hivatkozva, amit menteni szeretne. Imre virágot vesz Kingának, és vacsorát főzet, hogy kiengesztelje, mire a csaj kitalálja, hogy ő tartozik a bölcs eszesnek, ezért átmegy Orsolyához, és lemondja a főétket, de elkéri Imre kedvencének receptjét. Orsiban fellángol a kerítő személyiség, és elcsalja otthonról Eriket, hogy a fiatalok egyedül kettesben maradhassanak. A vacsora jól sikerül, de semmi különös, mondhatnám, extra cucc. Lesz itt még szobatárs-baszás, én mondom, még, ha Gézának drukkolok is!
Andrea nem bírja sokáig, beszél Lacival, Orsival (aki ugye tud Klau kalandjáról), és mivel mindegyik elképzelhetőnek tartja Miklós emberrablási hajlamát, egyenesen Klaudiáig szalad, ahol megtudja az igazságot. Aztán hazamegy, és nagyon határozottan kirúgja Miklóst, de teljesíti az utolsó kérését, és amíg Tóni anyja a színen tartózkodik, tartják magukat az együttléthez, nehogy a fiú a proletariátus-szivacsot válassza a csődtömeg Miki helyett. Klaudia megtudja lánya lehetséges címét az agg ápolónőtől, és odahajtat vele, ahol nem bír magával. Levelet lop, majd beédesgeti magát a házba, és megismerkedik a szimpatikus pótapával, sőt, rakoncátlan unokájával is, aki bizony már pelyhes sunájú leányka. Ha éppen szűz még, mert nem úgy nézett ki!
A héten eltűnik egy ismeretlen arc is, aki szemmel láthatóan vidékről érkezett, nagyon vagány, szeretetreméltó és közben bűnöző is. Én egyből Bálintra, Géza mostanában túl sokat emlegetett testvérére gondoltam, ami csak majdnem lett jó, mert annak a fia, izé. A nevét majd megmondom a jövő héten. Izé majdnem autót lop, aztán tényleg, és azzal állít be anyusékhoz. A világtisztességű Kertész család szűzanya tisztaságú Magdija ezek szerint szült egy féllegális böszmét, egy ribancot, meg egy másik ismeretlen entitást, akinek bűnöző fia van. Ja, és egy ribancoid könyvelőt, aki nem tud bánni a seggével, de szeretne. Fenomenális termése egy életnek! János újfent átmegy Andrásékhoz, és mivel csak az asszonyt találja otthon, megint elhívja ebédelni egy hétvégére, mert tudja, hogy Zsuzsának ez a végzete, és felesleges tovább hazudni maguknak.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek