Egyet egészen biztosan leszögezhetünk: A Café Zacc – immár nyolc éves fennállása alatt – igazi „műintézménnyé” vált, az emberek ismerik, kedvelik, használják, és tudják, hogy ott mindig történik valami. No de miért is?
Megkérdeztem néhány ismerősömet az elmúlt napokban, és persze rendkívül változatos válaszokat kaptam. Volt, aki a jó kis belvárosi elhelyezkedést, volt, aki a hangulatos enteriőrt emelte ki, és volt olyan is, aki szerint egyszerűen jó fejek a pincérek, sőt olyan is, aki örül annak, hogy követheti a tőzsdei információk változásait. Két dologban azonban abszolút „konszenzus” alakult ki, egyrészt – úgy tűnik – mindenkinek tetszik, hogy vannak kiállítások, másrészt pedig a kínálatot, mind mennyiségi, mind minőségi szempontból nagyon jónak tartják.
Ezekkel a megállapításokkal én is egyetértek, mint ahogyan az egyetlen, komolyabb problémaként említett ténnyel is, miszerint kicsi a hely, tehát az ember sokszor eleve esélytelennek véli az ott időzést. Ezért is töltött el örömmel az infó, hogy kibővült a Zacc! Bizony, immár még egy plusz teremben lehet kellemesen múlatni az időt, és ezáltal akkor sem tűnik zsúfoltnak a tér, ha valójában azért telt ház van. Személyes tapasztalatom alapján tehát hajrá, lehet megint próbálkozni, az esélyek biztatóak!
Café Zacc
Pécs, Mátyás kir. u. 2.
Tel: 222-005
Gösser: 180 Ft/0,2l; Syrah (Fontányi): 180 Ft/0,1l; Kávékoktélok: 380-420 Ft; Szivarok: 200-1500 Ft

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek