Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Faithless: Renaissance 3D
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
(0)
(Renaissance / Deep Distribution)

A Faithless a karrierösszegző 2005-ös Forever Faithless – The Greatest Hits slágerválogatás és klipgyűjtemény-DVD után sem állt le: a brit tánczenekar tagjai 2006-ban nemcsak egy új stúdióanyagot rögzítettek To All New Arrivals címmel, de egy pompás tripla mixlemezt is készítettek a Renaissance klubestek szervezői által indított albumsorozat számára.
A kiadvány mindhárom lemeze hetvenvalahány percnyi egybefüggő zenefolyamot kínál, ám különböző koncepciók szerint. Az első két CD anyagát a billentyűs Sister Bliss állította össze – a Studio alcímet viselő első korongot vélhetően a másik zenefelelős-producerrel, a zenekarfotókon már régóta nem szereplő stúdióremete Rollóval közösen. Itt csupa Faithless-vonatkozású szám sorakozik: az együttes diszkográfiájának ritkaságai (a legrégebbi felvételüknek számító Salva Mea eredeti triphopos rádióváltozata, a Blissy’s Groove című bónuszszám a 2004-es No Roots album instrumentális párdarabjáról, az Everything Will Be Alright Tomorrow-ról, továbbá az Addicted című szám a Kegyetlen játékok, a Woozy pedig A Part filmzenéjéből), csemegék a Faithless külső körének terméséből (a kilencvenes évek végén kilépett Jamie Catto projektjének, a 1 Giant Leapnek Maxi Jazz és Robbie Williams közreműködésével készült My Culture című slágere, illetve Rollo húgának, Didónak az első promólemezéről való Worthless, mely csupán a No Angel ázsiai kiadásain és a nyolcas számú Café Del Mar válogatáson jelent meg hivatalosan), Rollóék által készített remixek (például Donna Summer I Feel Love-jából, illetve Tricky és a Black Grape kevésbé híres számaiból), mások remixei Faithless-számokból (például a 2005-ös Reasons eddig csak bakeliten hozzáférhető elektrós Goldrun Mixe, vagy a Miss U Less See U More Pete Heller-féle verziója), sőt zárásként Rollo legelső produceri munkájának, a Felix név alatt kiadott 1992-es Don’t You Want Me című klubsikernek egy zongorás feldolgozását is hallhatjuk. 
 
A Club alcímet viselő második lemez Sister Bliss aktuális DJ-szettjeinek stiláris és hangulati tükre, melyet a Faithless nagyasszonya utólag saját billentyűs témákkal, groove-okkal és hangmintákkal is színezett. A húzós 78 perces mixlemez alapanyagai között nyolcvanas évekbeli daloknak (Kate Bush Running Up That Hill című klasszikusának vagy a Laid Back gagyi White Horse-ának) a dance-feldolgozásai ugyanúgy szerepelnek, mint a Deep Dish (George Is On) és a Coldcut (Sound Mirrors) legutóbbi albumáról származó friss szerzemények különféle remixei, de Faithless-vonatkozású számokat itt nem kapunk. 
 
A Home alcímű harmadik lemezre a frontember, a fekete ragga-MC, Maxi Jazz kedvenc zenéi kerültek: reggae, dub, triphop, hiphop, funk, soul, blues és dzsessz – nyugisabb hangulatok. Autentikus jamaikai előadók (Horace Andy, Ward 21) mellett hallhatók itt hetvenes évekbeli fehér brit blues-énekesek (mint John Martyn vagy Joe Cocker, akinek itt szereplő Woman To Woman című funkjából vette Dr. Dre a California Love hangmintáját), nyolcvanas évekbeli hangok (Grace Jones, Scritti Politti), a hiphop amerikai klasszikusai (Jungle Brothers) és mai brit dubosítói (Roots Manuva vagy a Faithless-közreműködő LSK), de befér Ian Brown is a Music Of The Spheres nyitódalával (F.E.A.R.) és egy Cindy Lauper-feldolgozás is a fekete dzsesszénekesnő, Cassandra Wilson előadásában (Time After Time). Sőt két dal erejéig még Maxit is halljuk – a Faithless előtti felvételekről, amikor még nem tudta, hogy nem sokára a világ egyik legsikeresebb tánczenekarának frontembere lesz. 
Déri Zsolt
2007.01.22
|

Linkek

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.