Az áttörés jelen esetben nagykiadós szerződést jelent, mert azt azért nem lehet elmondani, hogy akár indie körökben, akár a slágerlisták megszállottjainál igazán nagy favorit lenne a kritikusok által egyre jobban elismert zenekar. Az új lemez sokban hasonlít közvetlen elődjére, szintén a brit folk hagyományok jelentik a kiindulási alapot, szintén bővelkedik történelmi és irodalmi utalásokban (A gólyafeleség albumcímet például egy tradicionális japán mesétől kölcsönzték, és Meloy balladákhoz való vonzódása is megmaradt), a zenei hatások azonban bővültek, és hangszerelésében is sikerült előrelépni. Az akusztikus gitárok szerepe csökkent (egyedül a Laura Veirsszel duettben énekelt Yankee Bayonet idézi a Picaresque puritánabb dalait), teltebb, rockosabb lett a hangzás, és a változatos hangszerpark (hegedű, buzuki, cselló, haragjáték, bendzsó, többféle orgona stb.) bevetése is jó hatással van a megszólalásra.  
 
Ezúttal nincs kilencperces tengerészdal, van viszont helyette egy 12 perces bravúrdarab, erős prog-rock beütéssel. A három tételből álló, a Pink Floyd-féle Animalst időző bluesos kezdésből tradicionális folkba váltó, majd vad orgonaszólós Genesis-típusú progresszív rockba átcsapó, a végére pedig gyászos hangulatú hegedűs-csellós lassúvá csendesedő The Island a lemez legjobb pillanatait jelenti, de nem ez az egyetlen szerzemény, amely hasonló grandiózus megoldásokat tartogat a hallgatónak. A változatosságra nem lehet panasz, van itt elektromos basszus vezette feszes, groove-os funk (Perfect Crime), orgonás altatódal (Shankill Butchers), csilingelő, hamvas popdal (Summersong), torzított gitáros rock pszichedelikus beütéssel (When The War Came), és még egy tíz percen felüli szám, ami nagyjából minden összetevőt felvonultat a felsoroltakból (The Crane Wife 1&2).