A leszámolás napja
|
A Sziget utolsó napja tökéletesen alkalmas volt arra, hogy akikben maradt még némi szufla, azok a hajrában leszámolhassanak fölös energiáikkal.
A Nagyszínpadon a Living Colour nyitotta a napot, a fekete zenei hagyományokat hard rockkal ötvöző amerikai zenekar jó kis felvezetést biztosított a későbbi, beindítós koncertekre. A zárónap második fellépője előtt kalapot le mindenkinek: Iggy Popról eddig is tudtuk, hogy koncertjein mindent kiad magából, de amit mostani szigetes fellépésén véghezvitt, az ellentmond minden biológiai törvényszerűségnek. Egy normális, 60. életévében járó embernek tizedennyi eszement őrjöngést, vad ugrálást és szaladgálást sem lenne szabad kibírnia, Iggynek - aki, mint tudjuk, elég messze van a normálsitól - azonban generációkkal fiatalabbakat meghazudtoló módon meg sem kottyant ez a kis testmozgás. A punk keresztapjának színpadi show-járól kizárólag szuperlatívuszokban tudunk beszámolni, egészen hihetetlen erő és dinamizmus lakozik ebben az emberben, ilyen intenzív koncertet egyetlen másik zenekar sem adott az idei Szigeten.
 
A Stooges primkó garázsrockja a nézőtér elején csápolókból is kihozta az állatot, a bő egyórás show (és talán az egész fesztivál) csúcspontján Iggy a színpadot és a küzdőteret elválasztó rács előtt olyan mértékben bírta feltüzelni az elölállókat, hogy a biztonsági emberek sem voltak képesek megakadályozni, hogy mintegy tucatnyian átugorják a kordont és felmásszanak a zenekar mellé. A szekuritisek a hiábavaló fogócska után lemondtak arról, hogy erőszakkal hozzák le a renitenseket, így egy zseniális színpadkép tudott kialakulni, mikor is a Nagyszínpadot meghódító szerencsések - élükön az est.hu rovatvezetőjével - Iggyvel együtt táncolva és ugrálva, a refrént az énekes mikrofonjába ordítozva vették ki a részüket a felejthetetlen Pop-parádéból.  
 
Az esti zárószám előtt az Anima Sound System táncoltatta meg a Szigetlakókat, majd érkezett a fesztivál egyik leginkább várt fellépője, a Prodigy. A brit elektro-rockerek koncertje abszolút nézőcsúcsot hozott, Liam Howlették pedig nem spóroltak ki egyetlen nagy slágert sem a műsorból, mindent megmutattak, amiért világszerte szeretik őket, és sokezer embert megtáncoltatva, igazán akkurátusan zárták le a 2006-os Sziget Fesztivált.
 
Koncertfotók: Zaletnyik Tamás

Bokor Péter
2006.08.16
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Budapest, Moha Kávéház és Kultúrtér, február 15. - május 29.
A cseh új hullám jól ismert és kevésbé ismert művei a kávézóban.
 
Budapest, Thália Színház, május 24. 19:00
1943-ban Vitay Gina elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert az apja beadja a híres árkodi Matulába.
1
 
A38 Hajó, Fonó Budai Zeneház, Hagyományok Háza, Művészetek Palotája, május 24 - 27.
Négy nap, mikor felvonul a magyar nép- és világzene színe java.
 
Veszprém, Laczkó Dezső Megyei Múzeum, április 25. - június 10.
A Néprajzi Múzeum utazó kiállításán régmúlt korok tárgyait helyezik egy kompozícióba a mai kor eszközeivel.

Viszlát, első szerelem

francia-német romantikus filmdráma, 110 perc, 2011

Tegnap éjjel

angol-francia romantikus filmdráma, 93 perc, 2010

Men in Black - Sötét zsaruk 3. 3D

amerikai vígjáték, 105 perc, 2012

Kezeket fel, srácok!

francia filmdráma, 90 perc, 2010
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.