Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Layo & Bushwacka!: Feels Closer
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
(0)
(Olmeto / Neon Music)

Layo Paskin és Matthew „Bushwacka!” Benjamin harmadik nagylemezükön ugyanazt az eklektikus zeneiséget viszik tovább, amit korábbi albumaikon (Low Life – 1998, Night Works – 2002) megismerhettünk, sőt most egy kicsit még színesítik is a képet. Techno és house ugyanúgy hallható a lemezen, mint brazil hiphop, downtempo, dzsessz, sőt – ha mindez nem lenne elég – még egy csipetnyi opera is.
Layo és Bushwacka közös története a kilencvenes évek elején kezdődött: mindketten dolgoztak a legendás Shamen-vezér, Mr C stúdiójában, ami pár évvel később már közös zenélésbe torkollt, és ez óhatatlanul elvezetett az első megjelenésekhez. 1998-ban került a boltokba debütáló albumuk, a Low Life. A lemez is jól fogyott, fellépéseik is egyre népszerűbbekké váltak, így a négy évvel későbbi második album, a Night Works több mint százezer példányban kelt el, és a két DJ-producer számára kinyílt a világ: a híres londoni The End klub mellett, amiben egyébként résztulajdonosok, azóta már ibizai és brazil rezidenciákkal is bírnak. A harmadik nagylemez felvételeihez mindenképp inspiráló helyszínt kerestek, ezért elutaztak New Yorkba, és ott láttak neki a munkálatoknak. Bejött a számításuk, hiszen a lemez több szereplőjével is teljesen véletlenül futottak ott össze, például így akadt horogra az ütőhangszeres Mino Cinelu (aki korábban többek közt a Weather Report, Sting és Herbie Hancock lemezein dolgozott), de még egy pizzafutárból is kisajtoltak egy szaxofonszólót. A vendégzenészek között találunk olyan elektronikus-zenei nagyágyúkat is, mint Green Velvet (aki a Life2Live című nyitódalban énekel), valamint Tim Huttont a Groove Armada háza tájáról – ő a Me and You című remek downtempo darabhoz adta a hangját. A másik csúcspontot az Isn’t This A Lovely Day jelenti, melyben két néhai dzsessznagyság, Ella Fitzgerald és Louis Armstrong hangja hallható downtempo-blues alapokon, míg a magyar kapcsolat lehetősége az utolsó előtti számban, az akusztikus gitáros, spanyol nyelvű Saudade (Longing)-ban feltűnő Jessy Molnar énekesnő esetében merül fel – vajon ki lehet ő? A lemezt a K című dal zárja, melybe Alison Jicar hangja hozza a bevezetőben említett operai elemet. 
 
A Feels Closer igazán jól sikerült, és a kiadó sajtóanyaga által előrevetített érzés, miszerint a lemez „minden hallgatással közelebb kerül hozzánk”, valóban megállja a helyét. 
suefo
2006.07.20
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.