– Megalakulásotok óta sokféle lemezt készítettetek. A 2005-ös Paradise Lost album azonban mintha az előző folytatása lenne - még producernek is újra Rhys Fulbert választottátok. Ez koncepció volt? 
 
Aaron: – Nem szoktuk elhatározni, hogy akkor ez ilyen, az meg olyan album lesz. Talán úgy lehet ezt legjobban megfogalmazni, hogy minden lemezfelvételt tiszta lappal kezdünk. Nagyon élveztük a közös munkát Rhysszel a Symbol Of Life készítése közben, így egyértelmű volt, hogy újra vele dolgozunk. Nagyon jó ötletei vannak, és a zenéhez való hozzáállása is hasonlít a miénkhez. 
 
– Volt olyan időszak a zenekar életében, amikor az elektronikus hangzások felé fordultatok. Most újra a gitároké a főszerep. Ez miért alakult így? 
 
Steve: – Végül is ezek a gyökereink. Rockzenészek vagyunk, és igaz, hogy izgalmas volt kipróbálni új dolgokat – de egyfajta kirándulásként fogjuk fel. Hiába, a gitárok felé húz a szívünk. 
 
– Minden borítótok más témájú. A legutóbbi elég sötét hangulatú lett…  
 

Aaron: – A srác, aki készítette a borítót, már nagyon régóta rajongónk. Rendkívül jó munkát végzett. Amúgy előre megkapta a számok szövegét, így azok alapján álmodta meg, hogyan is nézzen ki a borító. Nagyon eltalálta a lemez hangulatát. Ha lesz rá lehetőség, dolgozunk még vele. 
 
– Nagyon sok zenész hat rátok. Aaron, tudom, hogy a te például Ennio Morriconénak is nagy rajongója vagy. Most éppen kik az aktuális kedvenceitek? 
 
Aaron: – Mostanában Candlemasst, Celtic Frostot, Trouble-t és Sisters Of Mercyt hallgatunk. Rám, mint zenészre rendkívül sokan hatással vannak: rengeteget utazunk, és én mindig nyitott vagyok az új dolgokra. Egyébként pont három hét múlva megyek Morricone-koncertre, úgyhogy nagyon izgatott vagyok! 
 
– Morricone-rajongóként nyilván a filmzenékért is odavagy. Nem talált még meg ilyen jellegű munka? 
 
Aaron: – Eddig még nem, de nagyon örülnék neki. Igazi kihívás lenne, hiszen egy filmnek fontos alkotóeleme a zenéje, sok mindent meghatároz. 
 
– Ősszel megint a svéd Opeth együttessel közösen indultok turnéra. Ennyire beváltak előzenekarként? 
 
Aaron: – Nagyszerű srácok! Három évvel ezelőtt, amikor együtt turnéztunk az Egyesült Államokban, egy buszban utaztunk, és a turné végére nagyon jó barátok lettünk. Örülünk, hogy újra együtt játszhatunk, mert amellett, hogy nagyon szeretem a zenéjüket, tényleg nagyon jól kijövünk egymással.
 

Az ezredfordulón, mikor még öten voltak

– Van olyan zenekar, amellyel szeretnétek, de még nem sikerült együtt játszani működésetek 18 éve alatt?
 
Steve: – Érdekes módon a Metallicával sosem játszottunk együtt, még fesztiválon sem, úgyhogy ők lennének azok.
 
– A legutóbbi Paradise Lost album megjelenése óta már több mint egy év telt el. Írogatjátok már az új számokat?
 
Aaron: – Szépen lassan írjuk őket. Jelenleg tíz dal van kész, de lesz még több is, aztán kiválogatjuk a legjobbakat. Remélhetőleg év végén neki tudunk állni a stúdiómunkáknak, és akkor jövő tavasszal ki is jöhet az új album.
 
– 18 év után mennyire van még szükségetek zenekari próbákra?
 
Aaron: – Elég messze lakunk egymástól, de az internet megkönnyíti a dolgunkat. Ha van valami ötlet, azt átküldjük egymásnak, így csak akkor kell összejönnünk, ha már nagyjából kész vannak a számok. Aztán persze össze is kell próbálnunk a kész dalokat, mert hiába a rutin, nem árt néha gyakorolni! 
 
– Nagyon fura, hogy sehol sem lehet látni a Forever After klipjét. Az ember azt várná, hogy a Sony BMG-nek köszönhetően sok helyre eljut, ennek ellenére még a rockműsorokban sem lehet elcsípni. Hogy lehet ez? 
 
Aaron: – Igen, igen, kiadót is váltottunk. Pont tegnap írtuk alá az új lemezszerződést a Century Mediával. Sokat várunk ettől a szerződéstől, hiszen ők nagy hangsúlyt fektetnek a promócióra: többek között arra, hogy láthatóak legyenek a zenekarok klipjei. A Century Media kiadó kicsi és lelkes, így remélhetőleg jobban odafigyelnek majd ránk!