A régmúltat illetően most csak elégedjünk meg egy rövid megállapítással: a Neurotic-dalok a nyolcvanas évek – és általában is a hazai könnyűzene – legerősebb alkotásai közé tartoznak, Pajort pedig az elsők között kell megemlíteni, ha a legjobb magyar nyelvű dalszövegírókról beszélünk. Induljunk onnan, hogy megtért az énekes, és minden más helyett koncentráljunk zenei pályájára. Az 1989-es címnélküli Amen-lemezt, melyen szintén megtért zenészek, volt Neurotic-tagok és az Európa Kiadó egykori gitárosa, a társszerzőként is csillogó Dénes József játszottak, még nyugodtan nevezhetjük briliáns alkotásnak. A rockos dalok erősek, a köztük megbúvó Rap című sikerszám igazi telitalálat, az egész produkció harap, a szövegekben sem a szerző megjelenített hite, sem hittérítése nem zavaró. A Föld showja című második Amen-lemez 1991-ben még majdnem az előbbi színvonalán úszott át a popzenébe, a sorban harmadik korong, az 1992-es Szabad vagy! azonban már direkten modernkedő, szándékoltan kommersz, szövegeiben is didaktikus alkotás volt. Pajornál utána háttérbe is szorult a zenei karrier (helyette a gyülekezeti, prédikátori munka, gospel fordítások és a magánélet dominált nála), mindössze egy gyakorlatilag „belső használatú” kazetta jelent meg neve alatt, a Manhattan bojgruppból megtért Dobi Sándor énekessel közösen felvett Eufória című 1999-es Amen-CD pedig még Szabad vagy!-nál is kínosabb lett, mindössze néhány sorban („kitombolod magad a betonból, legbelül te sem vagy atomból”) csillant fel a korábbi zsenialitás. 
 
Most azonban Pajor viszonylag nagy elánnal tér vissza, a magánkiadás ellenére is hathatós promóció és ingyenes turné kísérte az Önök Érték albumot, mely nagyjából a kilencvenes évekbeli Amen-lemezek popos, nagyközönségnek szóló zenei nyomvonalán halad. A játékidőt kihasználó, dagályos alkotás jó néhány stílustanulmányt felvonultat (van „hungariás” rock’n’roll, kommersz latin-pop, harmicas-negyvenes évekbeli sanzonforma), bevet néhány divatos(nak gondolt) zenei megoldást (vokóder, szkreccs, pánsípra emlékeztető ír pikula, arabos-funkos motívum, elektronikus alapú rádió-pop) és ügyesen csen alig ismert nyolcvanas évekbeli szerzemények dallamából. Szövegileg hangsúlyos a direkt térítés háttérbeszorítása, mindez rétegzettebben, árnyaltabban jelenik csak meg, helyette sokszínű, sok témát feldolgozó (holokauszt, szocialista rendszer, droghalál, válás, sanyarú hétköznapok) feldolgozó, változatos szövegvilágot kapunk. Túlnyomórészt erősek a szövegek, helyenként egészen bámulatos strófák váltják egymást, ám néha érződik, hogy béklyóba kötött a gondolatmenet, párszor bizony kínosak a következtetések, alaposan mellémennek a viccesnek szánt, lejárt poénok.  
 
Eddig még nem is lenne komoly baj, ám a zene és szöveg csak nagyon ritkán áll össze. Bármennyire is elnéző az ember, egy idő után a műanyag, rádiókban is bátran bevethető zene tökéletesen kioltja a szövegeket. A negédes, jó hírt hozó dallamok csalódottságot szülnek. Zeneileg sajnos elveszett Pajorból, ami szövegileg néha még zsigerből előjön nála. Ugyan akad néhány koherens szerzemény – az Ön táncoljon reklámvilágot karikírozó sorainak jól áll az ironikus zenei köntös, a Soá többé kései Cohent idéző világa ötletes, a „modern”, de finom megoldások pedig egyedül A férj válna című szerzeményben kerültek jó helyre – és aki elviseli az üres egyenpopot, az alkalmanként rácsodálkozhat arra, hogy magyar nyelven is lehet ilyen ihletett dalszövegeket írni: „Úgy ünnepek táján, ha az ember kába/És dodzsemként bolyong az Ikeában / Elvágyódna, mert fárasztó Hunnia / Valahol kéne egy-két hetet hunynia”. Vagy máshol: „Nem vagyok Frank Zappa, nem vagyok Franz Kafka / Budai srác vagyok, bejárok Franzstadtba… / Nem vagyok Berzsenyi, de nem is brezsnyevi / Hiába ragoznám, nem vagyok nyelvzseni” Ez utóbbi állítást tekintsük költői szerénységnek, Pajorban még ott bujkál a szövegi géniusz, de végeredményben a csalódottság érzete kerekedik felül bennünk: egy működő lemeznek jobban örültünk volna. 
 
 
6/10