A legendás aranycsapat angolok felett aratott diadalát még a mai napig is– szűnni nem akaró lelkesedéssel – az évszázad mérkőzéseként emlegetik a focirajongók. Így van ezzel főhősünk is, a köztisztasági munkásember, Tutti. Egy dózerolásra váró családi ház kipakolása közben szívéhez igencsak közelálló ereklyékre bukkan; egy egész szobányi futballrelikviára. Képek, újságcikkek, fotók hevernek szanaszét az apró kincsesbányában és egy mez, illetve „a mez”, melyet a csapat egyik tagja a legendás mérkőzés alatt viselt, és aminek minden bizonnyal mágikus hatalma van. Hiszen a gyönyörűségtől elaléló Tutti, amint magára ölti a trikót, nyomban ’53 november 25-én délután negyed négy előtt pár perccel találja magát, vagyis pont a kezdő rúgás előtti feszült pillanatokban. Nem igazán sikerül megkedveltetnie magát a múlttal, mert nagy izgalmában mindenhol előre bemondja a gólokat, és a lincshangulat egyre érik.

Egy kitelepítésből visszatért utcaseprő hölgy, bizonyos Helén és annak exvőlegénye, Halmi, a presszó-zenész veszi pártfogásba a számukra fura idegent. Tulajdonképpen végigrohanják a mérkőzést, egyik helyről a másikra száguldanak, megkísérelve elkerülni a botrányt. És mivel az államvédelem is felfigyelt a nagyszájú fickóra, a menekülés komolyra fordul…

A film éppen olyan hosszú, mint a – szintén legendás –Szepesi-féle közvetítés volt; másfél óra. Tímár ennyi időt ad hősének, hogy újraírhassa saját történetét, és a nézőnek, hogy beleszippanthasson az édes-bús ötvenesévekből idézett foci-szeánszba.