Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Die Hard 4: hamarosan
|
Bruce Willis hivatalosan is bejelentette, hogy az alkotók készen állnak, így hamarosan megkezdődhet a negyedik Die Hard-film forgatása.
A filmesek reményei szerint a Die Hard 4 a jövő évben már a mozikba is kerülne. Az örömhírt Willis - aki természetesen a következő filmben ismét magára ölti John McClane, a New York-i zsaru szakadt atlétáját - a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon jelentette be. Állítása szerint minden készen áll, hogy a régóta várt folytatást mihamarabb elkezdjék forgatni.
 
Soha ilyen közel nem voltunk még hozzá, hogy belevágjunk a Die Hard 4-be. A címe nem ez lesz, de a film a Die Hard-széria negyedik része. Remélhetőleg már jövő nyáron bemutathatjuk” - mondta a színész. 
 
A film történetét - már ami a helyszínt illeti - a tavalyi Katrina hurrikán okozta tragédiák miatt némileg módosítani kellett, mivel eredetileg New Orleansban játszódott volna, ahol egy olajszállító hajó robbanása következtében az óriási hullámzás árvízként árasztja el a várost. 
 
A Die Hard-sorozat első részét, a Drágán add az életed! című filmet 1988-ban mutatták be, és Bruce Willisből egy csapásra sztárt faragott. A nagy sikert a második rész Még drágább az életed címmel 1990-ben követte, majd 1995-ben kijött a harmadik film is (Die Hard 3. - Az élet mindig drága). 
 
 
 
(wenn)
2006.05.23
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 12., vasárnap

Lívia, Lídia
Tagok: túl az 1 millión