A hetvenes-nyolcvanas évek kultikus brit metálzenekarának nevét alighanem azok is jól ismerik, akik amúgy ki nem állhatják a heavy metalt, és életükben nem hallgattak végig egyetlen Judas Priest-számot sem. Az 1982-es Screaming Of Vengeance album amerikai turnéján rögzített memphisi koncert karrierje csúcspontján mutatja be Rob Halford együttesét, és még azoknak is ajánlható, akik eddig csak falfirkákról vagy régi poszterekről ismerték a zenekart.

A Screaming Of Vengeance idején azonban még egymillió fölötti példányban fogytak a Judas-lemezek, és ebből a `82-es koncertből kiderül, mi volt a siker receptje. A zenekar élő fellépései negyedszázad távlatából is teljesen vállalhatóak, pedig ebből az időszakból kevés olyan együttest lehetne felsorolni, amely ugyanezt elmondhatná magáról. Halford kitesz magáért, igazi showman, hangja pedig egészen unikális: gond nélkül ugrálja az oktávokat, repertoárjába minden belefér a rekedt ordítástól egészen a fejhangon sikításig. Glenn Tipton és K.K. Downing egymást múlják felül technikás gitárszólóikkal, a ritmusszekció pedig néha egészen hihetetlen tempót diktál a többieknek. 1982-re lényegében a nagy Judas-himnuszok már mind megszülettek: a programban olyan sikerszámok szerepelnek, mint a Breaking The Law, a Living After Midnight, a Heading Out To The Highway vagy a Metal Gods.
A zenekar rajongóinak ismerős lehet a koncert, hiszen az anyag VHS-kazettán már a nyolcvanas években hozzáférhető volt (Judas Priest Live címen), de megérdemelte, hogy most DVD-minőségre feljavított hanggal és képpel újra megjelenjen.
QQQQ
EXTRÁK
Nincsenek.
2006 Hossz: 95 perc Kiadó: Sony BMG Hang: angol 5.1
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek





