Az indusztriális metál neves képviselői úgy tudták előállítani a német könnyűzene pillanatnyilag legkeresettebb exportcikkét, hogy mindvégig ragaszkodtak dallamosnak jóindulattal sem nevezhető anyanyelvükhez. Ami másnál hátrány, az a nyelvi egzotikumra (horrorra) szándékosan rájátszó Rammsteinnél előny: az együttesnek sikerült elérnie, hogy angol anyanyelvű rajongók ezrei szótárral a kézben bogarásszák az ironikus, többértelmű, sok esetben morbid szövegek értelmét (miközben a zenekar hazájában viszonylag kevesen értik a rammsteini szarkazmust, előszeretettel abcúgoznak rájuk, és bélyegzik őket náciknak).

A korábbiakban megszokhattuk, hogy a szextett átlagosan háromévente jelentkezik új sorlemezzel, a Rosenrotra azonban ennél jóval kevesebbet kellett várni: egy évvel a Reise, reise után máris boltokba került a folytatás. A gonoszkodó kritikák szerint az új albumra azok a számok kerültek fel, amelyek nem voltak elég jók ahhoz, hogy felférjenek az előzőre. A helyzet szerencsére nem annyira vészes: a beharangozó kislemeznek választott Benzin című nyitódal, majd a jól ismert, menetelő ritmusra írt Mann gegen Mann bármelyik eddigi Rammstein-albumon húzószám lett volna, és a túlsúlyban lévő, kórussal, esetleg trombitával, zongorával, vagy fuvolával díszített, kevésbé pattogós, gótikus hangzású szerzeményekbe sem nagyon lehet belekötni. Főleg úgy, hogy ezúttal sem maradnak el a meglepetések: a Stirb nicht for mir (Don't Die Before I Do) például egy klasszikus duett, ahol a robosztus Till Lindemann érces hangját és brutális kiejtését a Texas együttes filigrán kis énekesnőjének, Sharleen Spiterinek a lágy, angol nyelvű éneke ellenpontozza, a Te Quiero Puta! (Szeretlek, te kurva!) pedig egy vicces német kiejtéssel elővezetett spanyol nyelvű szám.

Bár a Rosenrot valóban nem éri el 2004-es lemez szintjét, ahhoz elég jó, hogy egy Rotpunkt kijárjon érte a birodalmi metál jeles képviselőinek.


7/10