Nem mintha a nemzetközi ismertséget meghozó Amélie óta hallgatott volna Tiersen: 2002-ben dupla koncertlemez összegezte addigi szólópalyáját (C`était ici), 2003-ban egy újabb sikeres európai film zenéjét készítette el (Good Bye, Lenin!), 2004-ben egy amerikai dalszerző-énekesnővel adott ki közös korongot (Yann Tiersen & Shannon Wright), 2005 elején pedig az új Les Retrouvailles album stúdiómunkálatait és első élő bemutatását megörökítő La Traversée című DVD-vel jelentkezett (a jóval a lemez megjelenése előtti lemezbemutató koncertet szülővárosában, egy kis bresti hotel koncerttermében adta). Frissen megjelent hatodik stúdiólemeze egyenes ági folytatása a hazai befutást eredményező 1998-as Le Phare-nak és a 2001-es L'Absente-nak: instrumentális és – neves vendégénekesekkel felvett – vokális számok, vidám és melankolikus hangulatok között ingázó egyedi kamara-pop. Akárcsak Tiersen filmzenelemezein, ezúttal is egy fő zenei motívum szövi át az album egészét, mely azonban leginkább az érzelmek hullámzására reflektál a váltakozó hangulatú darabok által. A főtéma így előbukkan csembaló, basszus és csilingelő ütősök előadásában, majd vonósokkal és gitárral, illetve csak vonósok prezentálásában. Témavariációknak tekinthetők a csak zongorás és a csak hegedűs szerzemények is, továbbá témavariáció az Amélie-t idéző (talán túlzottan is önismétlő) tangóharmonikás keringő és a fúvós-csembalós címadó tétel.

Szépek ezek a darabok, de a lemez fennmaradó része jóval izgalmasabb. Le Boulange című szerzeményében Tiersen az eddigi hangszereket (vonósok, zongora, domináns basszus) gitárral megtámogatva ér el teljesen eltérő, energikus rockhatást, míg az ellenpontozó téli hangulatot lassú, gitárbontogatós, atmoszferikus poszt-rock dalokkal szállítja. Ezekben vagy nagyon különleges, „térhatású” effektek kerültek jó helyre, vagy kiváló énekhangok – Miossec és Dominic A. – tolmácsolják a hangulatot, de a további énekes darabok még jobbak. A Plus d'hiverben a nagyságos Jane Birkin kápráztat minket finom zongora-vonós-csembaló kíséret mellett, míg Liz Fraser (ex-Cocteau Twins) két dalban is szerepel: az egyszerű Maryben a hagyományos énekstílus miatt alig felismerhető, de a klipet is kapott Kala című dalban Tiersen ismét bemutatja vele szokásos bravúrját, azaz bámulatosan keresztezi saját zenei világát az aktuális énekesével. Erre a legjobb példa azonban a Tindersticks énekesével, Stuart Staplesszel közösen készített A Secret Place, mely simán felfért volna a két legjobb, korai, címnélküli Tindersticks-album bármelyikére.


8/10