Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Amadou & Mariam: Dimanche a Bamako
|
olvasói:
(0)
(All Other / Warner)

Amadou és Mariam, a Maliból jött vak zenészházaspár sokak számára a 2004-es Sziget után vált csak ismertté nálunk, pedig az abban az évben készült – és 2005 tavaszától már nálunk is kapható – Dimanche a Bamako albumuk már a negyedik a sorban. A lemez különlegessége, hogy producerként, társszerzőként és közreműködőként Manu Chao rajta a sztárvendég, aki Siberie m`était contéee című saját anyagának felvételei közben szakított időt az afrikai kalandra.


A gitáros-énekes Amadou Bagayoko és Mariam Doumbia énekesnő az egyik legtermészetesebb zenészpáros, így kissé sem meglepő, hogy Manu Chaóval kooperáltak. A koncertjeiken a közönségnek hatalmas mosolyokkal adózó fekete házaspár egyébként már a 2002-es Wati című lemezre is meghívott neves vendégeket: egy szám erejéig például Sergent Garcia is letette voksát a nyugat-afrikai ország Ali Farka Toure és Habib Koite mellett legelismertebb zenészei mellett. A Bamakóban és Párizsban felvett új albumon a végig jelenlévő Manu mellett is feltűnnek további ismert nevek: néhány számba például a Burundiból jött billentyűs, a háromlemezes Cheick Tidiane Seck is beszáll, míg az egyik utolsó dalban, a Politic Amagni (A politika nem jó) című protest songban a friss észak-afrikai ragga nagyágyú, Tiken Jah Fakoly is hallható.

Mivel mind Manu Chao, mind Amadouék nagy szerelmesei az egyszerű és folyamatosan folyó négynegyedes ritmusoknak, az albumon nagy az összhang. Olyan mű ez, ami félig-meddig a Manu Chao-sorlemezek közé is beilleszthető lenne, főleg, hogy hatalmas szívű barátunk a 15 szám szinte mindegyikében közreműködik, gitározik és énekel, kettőt egyedül írt, hat másikban társszerző. Ez azonban azt jelenti, hogy Manu már unalomig ismételt hangmintái sajnos itt is teret nyertek, az egyértelműen slágeres La Réalitében például hősünk nem tud leszakadni ugyanarról az agyonjátszott szirénahangról – talán ez az egyetlen zavaró pont az egész lemezen.

A szerzők a szövegek terén is könnyedén juthattak megegyezésre, itt is hallhatjuk a Manutól jól ismert témákat – talán a legjellemzőbb ezen a téren a már említett Politic Amagni, ami a mindenre ráülő politika agresszív elnyomó szerepéről szól („my friend, it`s an evidence / politic is violence”). A Föld nagyvárosait megjáró Manu Chao-féle számok (Senegal Fast Food, Camions Sauvages, Taxi Bamako) mellett az Amadou & Mariam duóra jellemzőbb mali balladákból is kapunk egy csokorral, ahol Manu csak a háttérben vokálozik, így ez az egy óra olyan, mintha folyamatosan két világban sétálgatnánk: az egyik egy temérdek nációt befogadó nagyváros délelőtt, a másik pedig a szavanna délután, ahol egy szál gitárral énekelnek a naplementének.


9/10
morcX
2005.06.15
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.