A stoner rock stílusteremtő zenekarának számító Kyuss két ex-tagjának, Joshua Homme-nak és Nick Oliverinek a nevével fémjelzett QOTSA a rockzenében már mindent elért: egy erős bemutatkozó album (Queens Of The Stone Age – 1998) és egy még erősebb, lehengerlő dalokat tartalmazó második lemez (Rated R – 2000) után elkészítették a XXI. századi rock egyik alapvetését Songs For The Deaf címmel (ennek felvételein és kezdeti turnéján az egykori Nirvana-tag Dave Grohl volt a dobosuk, aki arra az időre szabadságolta magát saját zenekarától, a Foo Fighterstől). A Queens egyik legnagyobb érdeme, hogy a rock`n`roll szentháromságot felhasználva egy olyan – többek közt a Sonic Youth, a Black Sabbath, a Doors és a Beach Boys hatásait ötvöző – elegyet tudtak létrehozni, amely minden korábbinál szélesebb közönségréteggel ismertette meg a stoner rockot.

Mivel már elértek mindent, megtehették, hogy oldalági projektekkel foglalkozzanak: a gitáros-énekes Josh Homme levezényelte sztárparádés sivatagi session sorozatának újabb anyagát (The Desert Sessions 9 & 10 – 2003), és feldobolta a régi iskolai haverjával, Jesse Hughes gitáros-énekessel alakított, inkább vicces Eagles Of Death Metal garázs-rock zenekar első albumát (Peace Love Death Metal – 2004), a basszista-énekes Nick Oliveri elkészítette a második Mondo Generator-lemezt (A Drug Problem That Never Existed – 2003), és mindketten segédkezet nyújtottak a Songs For The Deafen és annak turnéján több dalt is éneklő egykori Screaming Trees-frontember, Mark Lanegan nyolcszámos EP-jéhez (Here Comes That Weird Chill – 2003) és lenyűgöző albumához (Bubblegum – 2004). Aztán 2004 februárjában Josh-nak elege lett Nick túlzott drogfogyasztásából és extrém életmódjától, ezért kirúgta a kopasz, szakállas őrültet.

Az új albumot Josh Homme lényegében a gitáros-mindenes Troy Van Leeuwennel és a dobos Joey Castillóval írta és rögzítette (ők már az előző album turnéján is ott voltak), a basszista posztjára Alain Johannes szállt be (bár a számok egy részében inkább gitározott), néhány dalba ezúttal is besegített Mark Lanegan, sőt egy-egy jelképes közreműködés erejéig megfordult a stúdióban Jesse Hughes, Billy Gibbons (ZZ Top), Shirley Manson (Garbage) és Brody Dalle is (The Distillers). A Lullabies To Paralyze (kb. Bénító altatódalok) találó és kiváló cím, mert valóban két vonal jellemzi a lemezt: a lüktető, egyezős-gitározós rockszerzemények és a pszichedelikus, belassult darabok, amelyek korántsem visszafogottak, legfeljebb csak ha a viszonyítási alap a Kyuss első két lemeze. Az elszálltabb, sivatagi számok talán többségben vannak, de ez csak előnyére vált a lemeznek.

A Lanegan énekelte This Lullaby című nyitódal egy szál akusztikus gitárral kísért másfél perces szerzemény, de a második szám, a Medication már egy „klasszikus” kyussos lüktetés, a jellegzetes lefele gitározós egyezésekkel. Az Everybody Knows That You`re Insane elszállós, slide gitározós nyitánya pattogós zúzásba csap át, fülbemászó énekdallammal és dögös dobtémával. A Tangled Up In Plaid a 2002-es No One Knows sikerdal visszafogottabb, pszichedelikus párja, erős, zúzós refrénnel. A szándékosan elkent, laza és hanyag gitártémával ellátott Burn The Witch után két tökéletes slágerdal jön (az In My Head és az első kislemezdnek választott Little Sister robot-rockja), majd az album csúcspontja, a melankolikus, visszafogott I Never Came. Az album innentől kezdve újra lendületet kap: a Someone`s In The Wolf hétperces opusza a közepén található kiállással és elszállással a Kyuss legjobb tételeit idézi. A lemez záró harmada kicsit leül, az egymás után következő The Blood Is Love és Skin On Skin című számokban a zenekar kísérletezőbb, elborultabb oldala mutatkozik meg (erős Sonic Youth-hatással), csak egy kicsit monoton jelleggel. A széttorzított gitáros Broken Box és a szétcsúszott, lassan hömpölygő „You`ve Got A Killer Scene There, Man...” is beleesik a monotonitás csapdájába, de a Long Slow Goodbye bluesos, stoneres dallamai már feloldják ezt. „Goodbye” – énekli éteri magasságokban Josh Homme a szám végén, de az utazásnak még nincs vége: a záró tételben a frontember által vezényelt fúvósokat hallhatunk egy indulószerű, másfél perces kódában.

Egy újabb erős lemez a Queens Of The Stone Age-től. Talán nem annyira ütős, mint a Songs For The Deaf volt két és fél évvel ezelőtt, de azért a bénító altatódalok elérik a céljukat.

(A Magyarországon kapható európai kiadás bónusza a Desert Sessions vol. 5 & 6 idején született Like A Drug című szám, míg a nagy-britanniai verzión második bónuszdalként egy ZZ Top-feldolgozás is hallható, a Precious And Grace.)



9/10