Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Ian Brown: Solarized
|
olvasói:
(0)
(Polydor / Universal)

A Stone Roses egykori frontembere az 1998-as Unfinished Monkey Business, az 1999-es Golden Greats és a 2001-es Music Of The Spheres után szólókarrierje negyedik állomásához érkezett. Egy karizmatikus előadó újabb karizmatikus lemeze.


A kilencvenes évek hajnalának meghatározó angol zenekara, a manchesteri Stone Roses 1996-ban oszlott fel – a karakteres, hipnotikus hangú énekes, Ian Brown azóta már a negyedik szólólemezénél tart. A három évvel ezelőtti, egységes hangzás- és hangulatvilágú Music Of The Spheres album után a Solarized sem okoz csalódást, egyenletes színvonalú darab megbízható dalokkal, egyetlen szépséghibája van csupán: a megszokott, kiszámítható stílus és forma némiképp levon az értékéből.

A nyitó Longsight M13 című dal a Stone Roses utolsó lemezét, az 1994-es Second Comingot idézi – elektronikus dobbal és hipnotikus énekkel visszafogottan lüktető, hömpölygő darab. A folytatásban is remek számok sorjáznak: a spanyolos trombitával, pozannal színesített Time Is My Everything című keserédes popdal, a szintén fúvósokkal operáló The Sweet Fantastic és Upside Down, a korai Stone Rosest idézően szellős-minimál Destiny Or Circumstance, a tablát is felhasználó pszichedelikus-dubos címadó Solarized, a szétcsúszott, belassult Home Is Where The Heart Is és az etno-technós Kiss Ya Lips (No I.D.), mely a terrorfenyegetettségre hivatkozó szabadságjog-nyirbálás ellen szólal fel (a „7 százalék birtokolja a Föld javainak 84 százalékát” sort tartalmazó Upside Down mellett ez a lemez másik nagy protest songja). Az album egyik kiemelkedő tétele a One Way Ticket To Paradise, amelyben keleties, torzított gitártémára és tablára kúszik rá a mantraszerű ének. A másik csúcspont a Noel Gallagher zeneszerzői és zenészi közreműködésével készült, fülbemászó, zongorával és húzós dobbal ellátott popsláger, a Keep What Ya Got, ami némiképp olyan, mintha a Stone Roses játszana Oasist.

10 dal, alig valamivel több mint 36 perc (a nagy-britanniai kiadás végére bónuszként került még egy instrumentális szám is Happy Ever After címmel), sztenderd minőség, elsőre felismerhető zenei környezet és énekhang. Valahogy mintha kevesebb lenne az emlékezetes pillanat, de ez persze még nem azt jelenti, hogy nincs reveláció: az új hangszerek alkalmazása és Ian Brown egyénisége (orgánumban és dalszerzésben egyaránt) bőven az átlag fölé emel a lemezt.


8/10
Hó Márton
2004.12.20
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.