Esetében a „hivatalos nagylemez” azért is érdekes, mert korai „koppintós” zenekara hanghordozóit már régen visszavonatta, ezért az 1993-as Liberation számít első albumának és ezen bizony már tökéletes formába öntötte egybe klasszicizáló hajlamát és popérzékenységét, melyet a következő évben kiadott Promenade a nagyzenekari, az 1996-ban megjelent Casanova pedig az uralkodó britpop vonalhoz igazodó gitáros megszólalás felé mélyített el. Két utolsó független albumával (A Short Album About Love – 1997, Fin De Siecle – 1998) közelebb került ifjúkori operaszerzési vágyának beteljesüléséhez, az EMI-hoz viszont már egy hagyományos gitárzenekari felállással szerződött, melyből most ismét visszatáncolt a kvázi-szólókarrier felé. A 2001 és 2003 között írt és rögzített Absent Friendsen ugyanis a hagyományos pophangszerek közül a dobok kivételével jórészt mindent egymaga játszott fel (a klasszikus vonós- és fúvósbetéteket pedig a 42 tagú Millennia Musicans tagjai), ám az egyensúly tökéletes a gitáros alapú dalszerkezetek és a dús és változatos – néha monumentális, de mindig lenyűgöző – nagyzenekari hangszerelés között. A zenekari részeket Joby Talbot hangszerelte és vezényelte, vendégként a francia filmzeneszerző Yann Tiersen bukkan fel, a keverést pedig az előző album miatt részben vádolható Nigel Godrich végezte. A zene tökéletes kamara-pop, slágeres (Come Home Billy Bird, Absent Friends, The Happy Goth, Charmed Life), klasszicizáló (Leaving Today, My Imaginary Friend, Our Mutual Friend), fenséges (Sticks And Stones, Freedom Road, Laika`s Theme). Gyönyörű dallamait Neil ezúttal már a saját modorában énekli, a lemez nagy részét nyilvánvalóan kislánya és az apaság érzése ihlette, de ironikus humora továbbra is a helyén van (kiderül például, hogy egy dark-csaj belül lehet tökéletesen boldog is), és a legmegkapóbb hangszerelési pillanatokat a fafúvósok szállítják. Ennek a műfajnak Hannon az egyeduralkodója!


9/10