Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

The Divine Comedy: Absent Friends
|
olvasói:
10/10 (2)
(Parlophone / EMI)

Az északír Neil Hannon legutóbb már stabil zenekari felállás élén vezényelte a Regeneration album felvételeit, ám a 2001-es korong nemcsak a kritika, de a közönség, sőt a legnagyobb rajongók körében is csalódást okozott Radiohead-manírjaival. Az Absent Friends borítója arra utal, hogy a zeneszerző-zseni visszatért az egyszemélyes uralomhoz és a kamara-pophoz, a belső tartalom pedig igazolja is mindezt: hetedik hivatalos nagylemeze újra briliáns!


Esetében a „hivatalos nagylemez” azért is érdekes, mert korai „koppintós” zenekara hanghordozóit már régen visszavonatta, ezért az 1993-as Liberation számít első albumának és ezen bizony már tökéletes formába öntötte egybe klasszicizáló hajlamát és popérzékenységét, melyet a következő évben kiadott Promenade a nagyzenekari, az 1996-ban megjelent Casanova pedig az uralkodó britpop vonalhoz igazodó gitáros megszólalás felé mélyített el. Két utolsó független albumával (A Short Album About Love – 1997, Fin De Siecle – 1998) közelebb került ifjúkori operaszerzési vágyának beteljesüléséhez, az EMI-hoz viszont már egy hagyományos gitárzenekari felállással szerződött, melyből most ismét visszatáncolt a kvázi-szólókarrier felé. A 2001 és 2003 között írt és rögzített Absent Friendsen ugyanis a hagyományos pophangszerek közül a dobok kivételével jórészt mindent egymaga játszott fel (a klasszikus vonós- és fúvósbetéteket pedig a 42 tagú Millennia Musicans tagjai), ám az egyensúly tökéletes a gitáros alapú dalszerkezetek és a dús és változatos – néha monumentális, de mindig lenyűgöző – nagyzenekari hangszerelés között. A zenekari részeket Joby Talbot hangszerelte és vezényelte, vendégként a francia filmzeneszerző Yann Tiersen bukkan fel, a keverést pedig az előző album miatt részben vádolható Nigel Godrich végezte. A zene tökéletes kamara-pop, slágeres (Come Home Billy Bird, Absent Friends, The Happy Goth, Charmed Life), klasszicizáló (Leaving Today, My Imaginary Friend, Our Mutual Friend), fenséges (Sticks And Stones, Freedom Road, Laika`s Theme). Gyönyörű dallamait Neil ezúttal már a saját modorában énekli, a lemez nagy részét nyilvánvalóan kislánya és az apaság érzése ihlette, de ironikus humora továbbra is a helyén van (kiderül például, hogy egy dark-csaj belül lehet tökéletesen boldog is), és a legmegkapóbb hangszerelési pillanatokat a fafúvósok szállítják. Ennek a műfajnak Hannon az egyeduralkodója!


9/10
Dömötör Endre
2004.04.22
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 22., kedd

Júlia, Rita
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.