Joseph Heller regénye gyakorlatilag sokkolta a közvéleményt a hatvanas évek elején. Mike Nichols 1969-ben kezdte forgatni a filmváltozatot, amelyet a gyártó Paramount grandiózus szuperprodukciónak szánt. Óriási költségvetés, félévnyi forgatás Mexikóban és Rómában, a stáb rendelkezésére bocsátott repülőgépek tucatjai. Mégsem a nagyság és a lenyűgöző képek maradnak meg bennünk a filmről. Nem hagyja a történet és nem hagyja maga a rendező sem.

Yossarian kapitány, az 1944-ben, Olaszországban székelő légibázis bombázótisztje haza akar menni. Félti az életét és korántsem kíván meghalni a hazáért. Igazi civilként téblábol a rideg, alattomos és természetesen nevetséges katonai közegben, ahol az ezredes hiúságát csak pénzéhsége múlja felül, minek következtében a felszálló pilóták azt vehetik észre: nincs ejtőernyőjük, mert a selyem igen kelendő cserealap... A film első órája kemény szatírája a tébolyult világnak, ahol hősünk meztelenül veszi át kitüntetését, amit azért kap, mert a békés kisváros helyett a tengert bombázta le, hiszen büntetés esetén nyilvánosságra jutna, hol landoltak a bombák. A fél évvel későbbi MASH-t előlegzi: ahol a háborút csak civil technikákkal és bajtársi összefogással lehet átvészelni. Ám amikor egyre másra hullanak, tébolyodnak meg, tünnek el a barátok, az már más. Az nem vicces. A film második fele emiatt keserű, rettentően szürreális vízió az erőszak pusztító, lélekromboló hatásáról, amelyben már saját bázisát bombáztatja az ezredes, ahol hősünk haldokló katonát játszik el a látogatóba érkező rokonoknak, akik nem hajlandóak tudomást venni a csalásról. A rendező célja nyilvánvaló: műve nem lenyomata az olaszországi eseményeknek, hanem túlmutat a konkrét történeten egészen a film készítésekor is zajló vietnami háborúig.

A két rész sajnos nem áll össze egésszé, ezért nem vált a 22-es remekművé, "csak" nagyon jó, harminc év után is nézhető alkotássá, olyan mára a filmhez hasonlóan szürreálisnak ható sztárparádéval, ahol a főhős Alan Arkin mellett egyszerre kap helyet Anthony Perkins (Psycho), a rendezőfenomén Orson Welles (Aranypolgár), a popénekes Art Garfunkel, a fiatalon is démoni Jon Voight, a forgatókönyvet is jegyző Buck Henry vagy éppen a háború előtti francia film sztárja, Marcel Dalio (A nagy ábránd). ****

Extrák:
Fotók és egy káprázatos, több nyelven feliratozott rendezői kommentár, ahol a minden lében kanál, lelkes, tudálékos kamasz benyomását keltő Steven Soderbergh (Ocean`s Eleven, Traffic) beszélget a rendezővel szinte minden témában a fényektől kezdve a forgatócsoport repülőterét igénybevevő John Wayne-en és különböző pletykákon át az iszonytatóan hosszú forgatás hányattatásaiig. ****Catch 22
1970 amerikai háborús szatíra Hossz: 117 perc Forgalmazó: UIP-Duna Film Rendező: Mike Nichols Szereplők: Alan Arkin, Martin Balsam, Richard Benjamin, Art Garfunkel, Martin Sheen, Anthony Perkins, Orson Welles Hang: angol 5.1, francia, olasz, spanyol, német mono Kép: 16:9/2,35:1, színes Felirat: magyar + 17 nyelv Extrák felirata: angol + nyelv