A ...Nothing Like The Sun (1987) után követte el első igazi zenei ballépését az addig nem hibázó zseniális énekes-zenész (a Police-életmű és az 1985-ös The Dream Of The Blue Turtles szólódebüt, valamint az azt követő dupla Bring On The Night koncertlemez úgy tökéletes, ahogy van). A harmadik Sting-stúdióalbum, az 1991-es The Soul Cages volt az első árnyékosabb és viszonylag sikertelenebb munkája, szükséges is volt, hogy összekapja magát a az 1993-as Ten Summoner`s Tale idejére. Bár az a lemez sem tökéletes, de dzsessz-popból hagyományos popba váltásával kellően ügyesen válaszolt a kilencvenes évek elejének hangzásbeli kihívásaira és felragyogtatta a már éppen halványuló zenész csillagát. A következő album, az 1996-os Mercury Falling talán túlzottan is kényelmes körülmények között készült, ami széteső, fellengzős lemezt eredményezett. Az ezt követő Brand New Day viszont messze meghaladta a várakozásokat, ráadásul kereskedelmileg is az eddigi legsikeresebb Sting-lemez lett. Művészileg is az 1993-as album párdarabja, újfent megfelelő csomagolás, innovatív ötletek jellemzik. A 2001. szeptember 11-én, emlékezetes körülmények között rögzített intim hangulatú koncertlemez, az ... All This Time sem rontott a renomén, Sting pedig bolond lett volna változtatni az előzőnél bevált megoldásokon. A Sacred Love egy fiatalosnak, de némileg művésziesebbnek szánt korong, viszont a Brand New Day-nél kissé öregesebben használt modern elektronikai/tánczenei hatásokkal vértezték fel, ezért fáradtabb, és mivel kevésbé fülbemászó, ezért hatástalanabb lemez. Ezúttal több az unalmas, fárasztóan ismétlődő megoldás, mint az előzőn (és mint ami még megengedhető lenne egy nívós lemezen), ugyanakkor mindig előmászik néhány figyelemfelkeltő, hatásos ötlet, ami mégiscsak hallgathatóvá teszi. Végig a kettős egérhajsza jellemzi, a profi csomagolás közönségcsalogatónak, rádióbarátnak tünteti fel (ezúttal is billentyűs-programozó segédje, Kipper volt a producer), a mélyen beágyazott ötletek pedig a komplexitás érzetét keltik, bár ez igazán csak sokadszori hallgatás után mutatkozik meg. Sting most is bemutat egy kevésbé ismert, de a maga műfajában zseniális művészt (Vincente Amigo flamenco gitárost a Send Your Love-ban), a soulosabb vonal felerősödését a Mary J. Blige-dzsal közös duett jelzi (Whenever I Say Your Name), a world music világának megidézésére pedig Anushka Shankar szitárjátékát szánta (The Book Of My Life), de egyik sem túl hatásos közreműködés. Az Inside című nyitódal követelődző őrülete viszont hatásos és Stolen Car dallamossága is az, csakúgy a This War hevülete, vagy a kitárulkozóbb szövegek, és Sting hangja is még mindig nagyon jó – ezúttal mégsem jött össze egy igazán erős album. Majd legközelebb.


6/10