Az „új zenekar” kifejezés itt nem lenne pontos, hiszen a zenészek 1995-ben kezdtek együtt játszani (akkor még Mudguard néven), a frontember Szekeres Péter (a Junkies énekesének, Szekeres Andrásnak az öccse) 1996-ban csatlakozott, többszöri névváltoztatás után 1999-ben véglegesítették magukat Galapagosként, s a legutolsó tag, az ütőhangszeres-hangmérnök Birkás Gergő 2001 elején csatlakozott a Szekeres mellett Martinkó Tamás és Bodó László gitárosokat, Farkas Csaba basszistát és Zaják „Zacsi” Péter dobost tömörítő együtteshez. Turnéztak már a Quimbyvel is, Zacsi ütőhangszeresként tagja lett a Hiperkarmának is, Szekeres két éven át vokalistaként működött közre ugyanott (az első Hiperkarma-lemezen is hallhattuk), nemrég pedig felreppelt egy orosz nyelvű számot a Ludditák-albumra. A Galapagos időközben több demót is felvett, az egyedi, kézzel készített borítóval ellátott 1999-es négyszámos kazetta (Heteknapok, Idióta, Százszorcsúf százszorszép, A legjobb szám) és a 2001-es ötszámos papírtokos-írottcédés promo-maxi (Beszélgetnünk kell, Boszorkány, Magasan száll, Minden eldől, Idióta) már kiforrott, izgalmas, albumkész szerzeményeket sorakoztatott, de a kiadók nem haraptak rá. Persze ilyesmi is csak nálunk, vagy tőlünk keletebbre történhet meg – a stílusát „pszicho-popként” aposztrofáló Galapagos tipikusan az az együttes, ami után a normális popkultúrával rendelkező országokban a lemezcégek tehetségkutatói a nyálukat csorgatják: egy karakteres megszólalású, izgalmas és fülbemászó popdalokat író, koncerten is jó kiállású, fiatal és lelkes rockzenekar.

A Galapagos végül tehát a Magasan száll... című maxit is saját erejéből hozta össze és ki. A korongon a hatványozottan slágeres címadó szám rövid (4.13) és hosszú (5.16) verziója, valamint szimpatikus videoklipje mellett a tempóban és hangzásban jól illeszkedő Magány, illetve a zongorával színezett Repülj repülj szerepel bónuszdalként (ez utóbbit egy korábbi demón még szerzője, Zacsi énekelte). A számokon érezhető némi Bowie- és Radiohead-hatás, illetve a zenekar funk-rockos múltja, de a zene egyedi hangzású, emlékezetes, okosan és alaposan kidolgozott (ne felejtsük el, hogy két egyformán hangsúlyos gitárosuk van), Szekeres megenged magának egy kis jótékony teatralitást, a szövegek pedig ékes bizonyítékai annak, hogy nem kell feltétlenül Lovasi vagy Bérczesi kaliberű titánnak lenni néhány találó sorhoz („mikor azt hiszed, repülsz, csak egyhelyben ugrálsz / mikor a fellegekben jársz, csak a kertedben kapálsz / hiszen sírni se tudsz már, gombóc a torokban / és nem hiszem el, hogy jól vagy egyedül ott a sarokban...”).

(A maxi egyetlen igazi negatívuma, hogy a multimédiás anyag – egyes Bahia-kiadványokhoz hasonlóan – az „első számként” kapott helyet rajta, így ha a gyanútlan hallgató CD-játszóba helyezi a korongot, rögtön frászt kap a sivítástól.)


8/10