
A Caesars nemrég lépett ki a nemzetközi porondra a
Jerk It Out című slágerrel, de hazájában lassan évtizedes - és három albumnyi - múlt áll mögötte. Garázs-rockot játszik, és itt rögtön beugorhat az, hogy a Hives által a kitaposott ösvényen halad (másfél évvel ezelőtt a Hives is egy addigi életművet összegző válogatásalbummal robbant be angoloknál). Ennyire persze nem egyszerű a történet, hiszen a hazájában igen népszerű, alapfelállású Caesars nem ilyen könnyen beskatulyázható. Először is azt a Farfisa típusú ósdi orgonát használják, melyet a Stereolab is, és ez már sok mindent elárul. Másodszor nem csak a hatvanas évek garázs-rock hangzását idézik, de az amerikai pszichedelikus rockerek és az egyszerű pop énekegyüttesek hagyományait is beviszik vállalkozásukba, így közeli lesz rokonságuk az amúgy haveri Soundtrack Of Our Lives együttessel, a Hives melletti másik kiemelkedő svéd kvintettel. Harmadrészt azonban nem állnak meg itt, és ötvözik a dallamos minimálpunkot a lüktető tánczenei ütemekkel. Hogy a hosszú című válogatáslemez csupa slágerrel szolgál, annak a három „hazai” albumról (
Youth Is Wasted On The Young – 1998,
Cherry Kicks – 2000,
Love For The Streets – 2002) kiválasztott számos csúcspillanat az oka, melyek, így összegezve, tényleg 39 briliáns perccé állnak össze. Hogy van-e még ötletük, az a következő „igazi” lemezen dől majd el, de ez a válogatás addig is a neo-garázs egyik csúcsműve.
9/10