
A kaotikus-anarchikus Wildbunch a kilencvenes évek második felében az underground zenekarok életét élte, független kiadóknál jelentetett meg ritka kislemezeket és koncertfelvételeket, egyetlen albuma végül kereskedelmi fogalomba sem került (állítólag a tagoknak sincs belőle), ráadásul 1999-ben még fel is oszlott az együttes. 2000-ben aztán újjáalakult, 2001-ben pedig kiadta a
Danger! High Voltage kislemezt, amit 2002-ben már viszonylag nagyobb közönség is megismerhetett, mikor a dal egy részlete felkerült a belga Soulwax együttes 2 Many DJ's nevű bootleg-projektjének korszakalkotó mixalbumára (
2 Many DJ's As Heard On Radio Soulwax, Pt. 2). Az őrült detroitiak szerződést kaptak a brit XL cégtől, és - miután nevüket jogproblémák elkerülése végett Electric Sixre változtatták - 2003 elején újra kiadták az ominózus dalt, mely így végre megkapta azt a népszerűséget, amit megérdemelt.A
Danger! High Voltage repetitív funky riffel és súlyos diszkóbasszussal indul, ám egzaltált férfihangjainak duettje, röhejes szövege ("
tűz a diszkóban / tűz a Taco Bell gyorsétteremben / tűz a pokol kapujában / tudni akarod, miért okozunk folyton tüzet? / a vágyam az oka / a vágyam az oka / veszély! veszély! / magasfeszültség / valahányszor megcsókoljuk egymást / valahányszor megérintjük egymást"), kemény rockgitárjai és sivalkodó szaxofonja hamar nyilvánvalóvá teszik, hogy valóságos ufóról van szó a kortárs slágermezőnyben: a Kiss együttes
I Was Made For Lovin' You-jával manifesztálódott rock-diszkó kései zabigyereke ez, némi Roxy Music-os, art-punkos és new wave-es beütéssel. A Dick Valentine frontember melletti másik énekhang az időközben híres emberré lett Jack White-é, a szintén detroiti White Stripes együttesből, bár Valentine-ék ezt tagadják: a borítón egy bizonyos John S. O'Leary szerepel. De ha számba vesszük, hogy szaxofonos közreműködőként Bill Clinton neve is olvasható volt az eredeti kiadáson, továbbá azt, hogy Jack White gyakorta John S. O'Leary álnéven jelentkezik be hotelekbe, nem kétséges, hogy hazudós zenekarral van dolgunk.Nagy-Britanniában a maxi első verzióján a
Danger! High Voltage koszosabb és lazább eredetije hallható két alig kétperces retro hard rock szám, a
Remote Control és a Wildbunch első kislemezdala, a 1996-ban megjelent
I Lost Control (Of My Rock And Roll) társaságában, melyek alapján az Electric Six a Monster Magnet (lásd:
God Says No), a Gluecifer (
Basement Apes) vagy a Hellacopters (
By The Grace Of God) által képviselt vonulatba is beleillene. A maxi másik brit verzióján a
Danger! High Voltage remixei sorakoznak, köztük a Soulchild-féle gyorsabb, feszesebb és hatásosabb átirat, melynek rövid változata a - Dick Valentine, egy lehasznált öreglány és egy kitömött jávorszarvas főszereplésével forgatott - kongeniális videoklip alatt is hallható. A kontinentális maxiváltozaton a remixverziók és bónuszdalok együtt szerepelnek, az eredeti viszont sajnos nincs ott.
10/10