Az 1987-ben indult Négresses Vertes úgy nézett ki, mint valami mediterrán nagycsalád, és úgy is hangzott. Harsány tangóharmonikás francia kocsmadalok, punkos lendülettel játszott folk egy kis latinos, arabos beütéssel, s mindehhez egy századeleji marseille-i bűnbandára hasonlító kinézet, öltönyök és kalapok, lenyalt haj. A dolog annyira egzotikus volt, hogy nem csoda, ha a Manu Chao vezette Mano Negra mellett a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a Négresses Vertes volt a másik nemzetközi befutó a francia könnyűzenei palettáról. A Mlah (1988) és a Famille Nombreuse (1991) albumok sikerszériája után azonban beütött a katasztrófa, a frontember Helno 1993 januárjában túladagolta magát, és halála a zenekar hanyatlását okozta. Egy remixlemezzel (10 remixes - 1993) nyertek időt, majd egy felemás visszatérő albummal (Zig-zague - 1994) álltak elő, amit egy koncertfelvétel (Green Bus - 1996) követett, aztán nagyon sokáig semmi. Éveken át szenvedtek a következő album megírásával, és már majdnem feladták, mikor összetalálkoztak Howie B. angol sztárproducerrel (Björk, Massive Attack, U2), akinek segítségével összeszedték magukat. Radikálisan áthangszerelték zenei világukat, új struktúrákban, új ritmusokban, ambientes textúrákban kezdtek gondolkozni, megtanultak halknak és mértéktartónak lenni, és az 1999 végén megjelent Trabendo albummal újra minőséget alkottak. A pályájuk néhány fontosabb dalát újraértelmező félig-meddig unplugged lemezt (Acoustic Clubbing - 2001) most egy másik karrierértékelés követi: egy válogatásalbum. Le grand déballage (A nagy kipakolás) - mondja a cím, és tényleg kibomlik az egész történet kronologikus sorrendben a Helno-daloktól a túlélés évein át a lenyugvásig. A Face a la mer a Massive Attack-féle remixverzióban szerepel, és hallható a Red Hot + Blue című 1991-es AIDS-segélylemezre készült Cole Porter-feldolgozás is, melyek jelzik, hogy milyen nemzetközi elismertséget vívott ki ez a francia zenekar.

8/10