"A dalszerzésnél és a stúdióban a marihuána jó asszisztens. Nem tudom miért, de inspirál. Amikor viszont színpadra lépek, sosem használok marihuánát. Az egy másik dolog. Akkor nincs rá szükségem, akkor a snapszot preferálom" - mesélte az est.hu-nak adott interjújában Manu Chao, de koncertjei másban is gyökeresen különböznek stúdiólemezeitől. A Clandestino (1998) és Proxima Estacion: Esperanza (2001) albumok intim hangulata és akusztikus dominanciája helyett élőben fékevesztett őrjöngést, elektromos gitárokat, hangerőt és hangszeres virtuozitást kapunk, egy mediterrán és egy karibi karnevál fúzióját spanyol, francia és angol nyelven. Vagyis valami olyasmit, ami Manu 1987 és 1995 között működő zenekarát, a párizsi székhelyű Mano Negrát jellemezte. A kilenc tagú Radio Bemba Sound System élén Manu két óránál is hosszabb koncertjein előszed egy rakás Mano Negra-számot is (Machine Gun, Peligro, Casa Babylon, Mala Vida, The Monkey, King Kong Five stb.), tallózik első és második szólólemeze anyagából (Clandestino, Welcome To Tijuana, Por El Suelo, El Viento, Minha Galera, La Despedida, La Primavera, Promiscuity, Mr Bobby stb.), játszik olyan szerzeményeket, amik csak válogatáslemezeken hozzáférhetőek (a Fuerza! albumra készült La Trampa) vagy maxik bónuszdalaként jelentek meg (a koncertlemezt nyitó Bienvenida a Tijuana például ilyen), sőt bemutat több kiadatlan kompozíciót is. A lényeg azonban nem a mit, hanem a hogyan: egy szuszra, megállás nélkül, hihetetlen lendülettel, energiával és ritmikai váltásokkal, átcsapva egyik dalból a másikba, azok egyes elemeit variálva (a Por Donde Saldra El Sol? például a Clandestino versszakaiból építkezik), sokat a lemezváltozattól radikálisan eltérő formában prezentálva, némelyikből csak rövid motívumokat használva (a legnagyobb slágert, a Bongo Bongot a koncertlemezen csupán egy alig egyperces részlet, tulajdonképpen csak a refrén ismételgetése képviseli!). Mindezt kábé 30-40 perces blokkokra osztva, köztük néhány perc pihenővel (ami alatt valószínűleg snapszolnak), aztán kezdődik minden újra. És ez így megy két, két és fél órán át... "Radio Bemba, Radio Bemba, que paso que paso..."Na ez ennek a koncertlemeznek az egyetlen hibája: hogy nem egy teljes anyag, nem elég hosszú! 65 perc, ami Manunál pont egy fél koncert! Érthetetlen, hogy miért nem dupla CD-ben gondolkoztak, simán megtehették volna, és azon rajta lehetett volna minden, több kiadatlan dal, például a wieseni és budapesti koncerteken egyaránt frenetikus sikert arató Marijuana Boogie című dal is. Ezért bizony pontlevonás jár, de az anyag még így félbevágva is annyira jó, hogy csak egy.

Manu Chao koncerten: 10/10
ez a koncertlemez: 9/10