Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

X-Press 2: Muzikizum
|
olvasói:
(0)
(Skint / Sony)

Bár az X-Press 2 nevű brit house trió a nagyközönség előtt csak most vált ismertté David Byrne-vel közös Lazy című slágere révén, és még csak most jelenik meg első albuma, valójában egy évtizedes múltra visszatekintő formációról van szó, melynek tagjai veteránoknak számítanak a klubok világában.


Az 1962-es születésű, sok stílusban otthonosan mozgó Ashley Beedle a Black Science Orchestra név mögött tűnt fel a tánczenei színtéren, és még valamikor 1993 táján állt össze a Rocky & Diesel house duóval és jelentette meg X-Press 2 fedőnév alatt a Muzik Express című számot. A három DJ-producer később Ballistic Brothers név alatt is készített felvételeket, az X-Press 2 azonban igazából csak az utóbbi másfél-két év során aktivizálódott igazán, mikor egymás után jelentette meg (csak vinyl formátumban) az AC/DC, a Muzikizum és a Smoke Machine címeket viselő számokat. A kislemezsorozat negyedik darabja, a Lazy azonban már a klubok falain kívül is sikerrel kecsegtetett, így CD-verzióban is piacra került, a kereskedelmi rádiókhoz is eljutott és briliáns videoklip is készült hozzá. A siker legnagyobbrészt a számban vendégszereplő énekesnek, a Talking Heads egykori frontemberének, David Byrne-nek köszönhető (lásd: Look Into The Eyeball), aki a szokásos távolságtartó modorában és fanyar humorával adja elő az univerzális lustaság himnuszát. A már nem létező Talking Heads egy két évtizeddel ezelőtti slágere, a Once In A Lifetime még tavaly is siker tudott lenni egy dance-remix formájában, így opportunista fogásnak tűnhet, hogy az X-Press 2 deep house alapokra pakolta Byrne hangját, ám itt egy régebbi ismeretségről van szó, hiszen Byrne még a Ballistic Brothers idején vette fel a kapcsolatot Beedle-ékkel. Az X-Press 2 első albumán mind a négy említett kislemezszám helyet kapott, egy-egy dalban vendégszerepel a Yello-führer Dieter Meier meg a Presence-ből ismerős Steve Edwards is, és az instrumentális számok is viszonylag szellemesek, de ez az album korántsem lett az a house-mestermű, aminek beígérték.

7/10
Déri Zsolt
2002.05.09
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 19., szombat

Ivó, Milán
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.