A Jason Perry énekes vezette öttagú A két gyenge album (
How Ace Buildings Are - 1997,
Monkey Kong - 1999) rátalált a sikerreceptre: Amerika két aktuális irányzata, a nu metal és a punk-pop név alatt futó power pop elemeinek ötvözésére. Mindez azonban nem lett volna elég, ha nem írnak hozzá erős dalokat. Ki tudja mi történt velük, de nagy meglepetésre ezúttal sikerült nekik. Talán a Feeder, Ash, Offspring, Blink 182 és Bloodhound Gang együttesekkel közös turnék tették. A dalszerkezetek tiszták és hatásosak, a riffek klasszikusan ütősek, az effektek ügyesen modernek, a korai Stingre vagy Perry Farrellre (lásd:
Song Yet To Be Sung) emlékeztető énekstílusú Jason pedig lelkesen dalol nagyvárosi paranoiáról, szerelmi megpróbáltatásokról, nagy veszekedésekről, egy repülőgép-katasztrófáról, a Beach Boys fiatalon elhunyt dobosáról, a popélet sekélyességéről, a rocksztárok nyafogásáról, a punk esztétika és a kereskedelmi siker viszonyáról. A címadó záródal pedig a megtáltosodott zenekar új ars poeticája: "
gyerünk, azon vagyunk, hogy a hátulról a sor elejére ugorjunk .../ visszajöttünk még egy menetre / túl hangosak vagyunk a rádióknak... / azt hitted, már eddig is eleget mutattunk / de most betörjük az ajtód / szóval nyisd ki a füled / mert hi-fiben nyomom / és komolyan gondolom!" Az A együttessel valami hasonló történt, mint egy évvel korábban egy másik Amerikára kacsintó brit zenekarral, a szintén harmadik lemezére beérő Feederrel (lásd:
Echo Park), de az A még jobban idomult a tengerentúli mintákhoz, és ezáltal a nagy amerikai áttörésre is jó esélye van.
7/10
