Érdekes, vicces színfolt az öreg énekes az ifjúsági kultúrában, és itt most ne is csak a fáradhatatlan Tom Jonesra (lásd: Best Of Tom Jones - The Tiger) vagy a dilettáns Uhrin Benedekre (lásd: Már gyermekkoromban...) gondoljunk, hanem inkább az öreg Louis Austen easy technosanzonjaira vagy arra, mikor a sheffieldi All Seeing I kollektíva egy elfeledett helyi varietéénekessel, Tony Christyvel énekeltette a pulpos Jarvis Cocker által írt szövegeket (és jutott a brit slágerlisták élbolyába). Earl Zinger is ebbe a vicces vonulatba illeszkedik, kezdve onnan, hogy imitált tapsvihar közepette bekonferálják, majd dubverzióban feldolgozza a Blur Song 2 című dalát, megénekli menekülését Ibizáról és fejvesztett rohangálását a londoni lemezboltok között, egzotikus zenei kíséret mellett mesél a kövér (phat) basszusmeneteket üldöző vadászokról. Aztán, hogy a dolog ciklikus és koncepciózus legyen, az albumon visszatérnek a témák: újabb konferansz, újabb feldolgozások (például a Once Around The Block című dalé Badly Drawn Boy The Hour Of Bewilderbeast albumáról), aztán az elfogott óriási basszusmenet kitör a stúdióból, Earl pedig a végén mégsem bírja ki Ibiza nélkül, és vissza akar menni.Nos, mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Earl Zinger nem létezik: az öregember maszkja mögött egy jó humorú fickó lapul. A lemezborító szerint a dalok szerzője egy bizonyos R. Gallagher, és ha a dzsesszes, funkos, dubos, reggae-s és easy listeninges zenei keverék mellett számba vesszük, hogy Earl Zinger neve gyakran bukkan fel a Talkin' Loud kiadó főnöke, Gilles Peterson (lásd: Worldwide) körül, könnyen kitalálhatjuk, hogy a cég egykori nagyágyújának, a Szigeten is járt Galliano együttesnek az ex-frontemberéről, Rob Gallagherről van szó (akinek már 2000-ben is volt egy érdekes projektje Two Banks Of Four néven, sok vendégénekessel). Ez a mostani produkciója több izgalmat rejt, mint a Galliano egész acid jazz életműve.

9/10