A Cornershop igazi unikum a modern popzenében. Tökéletes összepasszítása a nyugati könnyűzenének (pop, rock, indie, punk, funk, reggae, hiphop, techno stb.) és az ázsiai motívumoknak (konkrétan a dalszerző Tjinder pandzsábi gyökereinek), az angol és hindi nyelvű számoknak, a tradicionális és modern hangszereknek (ez utóbbiak közé a samplert és lemezjátszót is beleértve). Amivel a Beatles vagy a Kula Shaker próbálkozott ezen a téren (több-kevesebb sikerrel), azt a Cornershop zsigerből, játszi könnyedséggel tudja. Színes, eklektikus hindi-pop.

A zenekart épp egy évtizede, 1992-ben alapította Benedict Ayres (1968. április 30.) és az ekkor még basszusgitáron játszó énekes Tjinder Singh (1968. február 8.). Eleinte velük volt gitárosként Tjinder három évvel idősebb bátyja, a még Indiában született Avtar is. A zenekar nagy zenei példaképei ez idő tájt az olyan politikus punkzenekarok voltak, mint a Gang Of Four, és bizony a korai Cornershop elég amatőr módon, összevissza szólt. A Wiiija nevű független céghez szerződött, turnéikat egy fagylaltoskocsival bonyolító fiúk nem is zenéjükkel, hanem politikai akcióikkal (például az az idő tájt szélsőjobbos gyanújába keveredett Morrissey posztereinek égetésével) hívták fel magukra a média figyelmét. Maga a Cornershop név is azt a sztereotípiát gúnyolja ki, mely szerint minden Nagy-Britanniába érkező ázsiai bevándorló saroküzletet nyit. A rasszizmus témájára fokozottan érzékeny zenekar, mely még a keleti bevándorlók gúnynevéből is dalcímeket csinált (Wog, Wogs Will Walk), az évek során megtanult finomabban, szubverzív slágerek formájában politizálni.

A korai EP-ket követő első album, az 1994-es Hold On It Hurts még torz noise-punk katyvasz volt, amelyből csak nyomokban bukkant elő némi popérzékenység - ezért is meglepő, micsoda minőségi ugrást mutatott az alig egy évvel később megjelent második album, a Woman's Gotta Have It. Ezen a lemezen az amatőr punk múlt maradványai mellett már ott volt minden, ami azóta is meghatározója a Cornershop zsenialitásának. Az album lenyűgözte David Byrne-t, a Talking Heads egykori vezérét (lásd: Look Into The Eyeball), aki azonnal leszerződtette saját cégéhez, a Luaka Bophoz az állandó tengerentúli terjesztéssel még nem rendelkező Cornershopot, mely a következő évben már a legnagyobb amerikai alternatív seregszemlén, a Lollapalooza fesztiválturnén találta magát. Az ekkoriban (Avtar távozása után) gitárra váltó Tjinder Singh-hez egyetlen dalszerző volt csak hasonlítható, Beck, az amerikai csodagyerek, és ezekhez a hasonlítgatásokhoz közös koncertjeik is hozzájárultak.

Mire aztán 1997 őszén megjelent a Dan The Automator japán-amerikai hiphop producer (lásd: Gorillaz) segédletével készült When I Was Born For The 7th Time című album, már az egész rockelit a Cornershop rajongója volt. Perry Farrell, a Beastie Boys, a Sonic Youth, a Metallica, a Chemical Brothers és az Oasis tagjai egyaránt Tjinderék dicséretét zengték, a Gallagher fivérek előzenekarukul fogadták őket, de ettől a lemeztől ébredt zenei öntudatára egy kanadai tinilány is, egy bizonyos Nelly Furtado (lásd: Whoa, Nelly!). A legbefolyásosabb rajongó azonban Norman Cook volt, ismertebb nevén Fatboy Slim (lásd: Halfway Between The Gutter And The Stars), aki felhívta a zenekar kiadóját, hadd keverje újra a már kislemezre is kimásolt Brimful Of Asha című dalt. A fülbemászó dalocska bigbeat remixe 1998 elejének talán legnagyobb slágere lett, és meghozta a zenekar számára a világméretű áttörést. A Cornershop, továbbá Talvin Singh (csak névrokon, lásd: Ha) és az Asian Dub Foundation (lásd: Community Music) kapcsán mindenki az ázsiai underground forradalmáról kezdett beszélni a brit zenében.

Ezért is meglepő, hogy a Cornershop pont ekkor állt le. Kevésbé meglepő, ha tudjuk, hogy Tjinder és Ben közös munkája nem szünetelt: másik projektjük, a nevét az amerikai elnöktől csenő, néhány maxit már maga mögött tudó Clinton ekkor készítette el Disco And The Halfway To Discontent címmel első albumát (melyen több Cornershop-tag is közreműködött). A Clinton-dalok is ugyanolyan fülbemászóak voltak, bár vázlatszerűbbek, csupaszabbak, és inkább a technológiára és az ütemekre koncentráltak (a funktól a hiphopon át a house-ig).

2001 végén aztán megjött a hír: elkészült az új Cornershop-album, a gúnyos Handcream For A Generation címet kapta, megjelenése 2002 tavaszára várható. Az azonban igencsak meglepő volt, mikor az At The Drive-In, és a Lamb koncertjei kapcsán már bemutatott aprócska bécsi klub, a Flex honlapján megjelent egy "last minute" felirat: Cornershop-koncert január 31-én! Vagyis hogy szokatlanul hamar, bő két hónappal a lemez megjelenése előtt már megkezdődik a turné.

A Flexben az éjjel 11 utáni koncertkezdés az általános, a Cornershop ahhoz képest is szokatlanul korán kezd, még 10 óra sincs. A megjelenés előtt álló album nyitószámának (Heavy Soup) alapjai szólalnak meg felvételről, majd egyenként bejönnek a zenészek, szép komótosan egyik a másik után, és elkezdenek hangszereikkel rájátszani a gépzenére. Egy basszusgitáros, egy dobos, egy aranyláncot és melegítőt viselő ütőhangszeres, egy sapkába bújt aszkétakinézetű gitáros (ő Ben Ayres), egy másik sovány gitáros fiú, hátul meg egy mezítlábas indiai lány ül le, és szitárt vesz az ölébe. Aztán hosszanti csíkos régimódi öltönyben bejön egy kerek képű, alacsony kis bilifrizurás fickó: Tjinder Singh. Mintha A Kelet az Kelet című filmből lépett volna elő. Elmosolyodik és ő is gitárt vesz a nyakába, csatlakozik a többiek örömzenéléséhez. A lemezen ez a szám nyit és zár, ők viszont most egyben nyomják, nyugisan, vigyorogva, hat percen át. A közönség is jól kezdi érezni magát.

Az első ének hindiül hangzik fel ("Fivéreim és nővéreim / az igaz útról szólunk most / néhányan azt mondják, a helyes út csak arra való, hogy a mennybe jussunk / pedig nem csak arra való... / a helyes út minden embernél más és más / éljünk egységben, és akkor mindenki csak nyer"). Ez is egy lemezkeretező szám, a Woman's Gotta Have It albumot nyitó és záró Jullandar Shere, a Cornershop-történet első igazán zseniális dala, mely alatt Ben egy Mini Mooghoz megy effektezni, a másodgitáros fiú pedig hátratelepszik a szitáron játszó lány mellé, és egy hasonló, ám testesebb és hosszabb nyakú indiai hangszeren kezd basszust pengetni, amit az egzotikus instrumentumok közt járatlan magyar rajongók azon nyomban elneveznek baszitárnak. Aztán egy újabb vadonatúj szám jön, a csilingelős, slágeres Staging The Plaguing Of The Raised Platform, és hálát adunk az internetnek, hogy a megjelenés előtt hónapokkal már ismerősként köszönthetjük, és a kölykös hangú Tjinderrel együtt énekelhetjük ezeket a kiváló új dalokat. A színpadon egyébként csak egyetlen énekmikrofon van, a vokálok felvételről mennek, és Tjinder is csak éneklésre használja a mikrofont - a dalszövegeken kívül egyetlen közönséghez intézett szó, konferansz, zenekar-bemutatás vagy köszönetnyilvánítás nem hagyja el a száját egész koncert alatt! Viszont sokat mosolyog a maga titokzatos módján, nem lehet haragudni rá.

Ezután hat szám jön zsinórban a When I Was Born For The 7th Time albumról. Először a Good Shit, ami kislemezre másolva a Good Ships címmel álcázta magát annak idején. Aztán a We're In Yr Corner hosszú, hipnotikus hindi mantrája ("mar mar o sharle, ekuh mar mar o sharle, mar mar o sharle , ekuh o shari mar mar, raja rani, ek kahani, shorti o shari mar, eh mar mar o sharl, shorti shorti o shari mar" - vagy valami hasonló) és a hiphopos, szkreccses, hangmintákból tákolt Butter The Soul, amelyek alatt ismét egymás mellett szól a szitár és a "baszitár". A szeretteink halálának feldolgozásához tanácsokat adó és a világgal szembeni állandó óvatosságra intő Sleep On The Left Side alatt - ahogy a szitármentes dalokban általában - az indiai lány csak csörgőzik. Aztán Ben akusztikus gitárra vált, és az első akkordokból rögtön kiderül, hogy a Beatles (és egyben a nyugati poptörténet) egyik legelső szitáros daláról, a Norwegian Woodról van szó, amit Tjinder 1997-ben saját hindi fordításában énekelt lemezre, így rabolva vissza a dalt saját kultúrájának. És aztán jön a Beatles-dalokhoz joggal mérhető Cornershop-világsláger, a 45-ös fordulatszámú kislemezformátum és Asha Bhosle híres indiai énekesnő előtt egyaránt tisztelgő Brimful Of Asha, melyben mind a négy gitáros visszatér hangszeréhez.

Ezután már csak egy szám van hátra az alig egyórás főblokkból, a februárban megjelenő kislemezdal, a vicces című Lessons Learned From Rocky I To Rocky III, mely a zeneipar mai állapotán és a fogyasztói társadalom egyéb visszásságain gúnyolódik. Jó kis Oasis-féle retrós rockdal, Ben igen jóízűeket szólózik benne. Aztán vége, a zenészek integetve levonulnak.

A ráadás csak egy szám, de az negyedórás. Hindi szövegű ez is, mint a koncert többi hosszú dala. Spectral Mornings a címe, és azt kell róla tudni, hogy a felvételénél maga az Oasis vezére, Noel Gallagher is besegített a stúdióban (a híres rajongó már a Clinton-lemezhez is ajánlkozott, de akkor nem jött össze a kollaboráció). Most nincs Noel, de van két gitár meg egy basszus, plusz az ütős- és szitárszekció. A hét zenész nagyot dzsemmel, a közönség meg bólogat végig, mint akit hipnotizáltak. Aztán egyszer csak lefut az utolsó körjárat is, Tjinder mosolyogva, integetve távozik, kísérői hasonlóképpen utána. A színpadról most sem hangzik egy szó sem, de a nézőknek nem lehet egy szavuk sem. Legfeljebb egy nagy vigyor az arcukon.