Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Badly Drawn Boy: The Hour Of Bewilderbeast
|
olvasói:
(0)
(Twisted Nerve/XL/HMK)

Rosszul megrajzolt srác. A fura művésznév mögött valójában Damon Gough manchesteri dalszerző-énekes rejtőzik, aki ezzel a bemutatkozó lemezzel 2000 őszén elnyerte a legjobb brit albumnak járó díjat, a Mercury Prize-t


A mindig behemót kötött sapkában mutatkozó Badly Drawn Boy 1997-ben szabadította fel zenedobozban nyugvó szellemét, és háromévnyi, maxikkal, vendégszereplésekkel (például az UNKLE Psyence Fiction című 1998-as nagylemezére felénekelt dallal) szegélyezett küzdelem után megszelídítette azt, majd visszapréselte ebbe a nagylemezbe. Egy géniusz, na! A barkácstechnikát klasszikus dalépítkezéssel vegyítő, főleg orgonán, zongorán, szelíd gitárokon és csengő-bongó hangszereken (xilofon, vibrafon, wurlitzer, tamburin, harmonika) előadott anyagban található egy pszichedelikus réteg is, mégis fülbemászó a végeredmény. Cinkos a dologban két manchesteri zenekar is, a BDB-koncerteken gyakran előzenekari posztot is betöltő Alfie, amely a lemez öt-hat dalában működik közre, és a Doves, amely két slágeres dalhoz (Pissing In The Wind, Disillusion) nyújt segítő jobbot. Az Another Pearl és a Once Around The Block is remek slágerek, de mindenki megtalálhatja a 18 változatos dal közül a maga kedvencét ezen a bő egyórás konceptlemezen, mely egy szerelem történetét meséli el.

9/10
Dömötör Endre
2001.09.05
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 19., szombat

Ivó, Milán
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.