Az attitűdje és gesztusai révén az Oasis-énekes Liam Gallagher legnagyobb előképének tekinthető Ian Brown szólóban mintha megtáltosodott volna. Unfinished Monkey Business című 1998-as albuma ugyan még úgy hangzott, mint valami demó, viszont a dalok tagadhatatlanul eredetiek voltak rajta. A következő évben - a börtönből való szabadulása után (két hónapot töltött dutyiban egy repülőgépen történő randalírozás következményeképpen) - felvett Golden Greats már egy fokkal kidolgozottabb volt produkciós szempontból, a dalai azonban sokkal érettebbek, néhol kifejezetten zseniálisak voltak. Örömmel jelenthetjük, hogy a harmadik album - melyet maga Brown az első Stone Roses-nagylemezzel rokonít - méltó folytatása 1999-es elődjének.

A nyitó F.E.A.R. például az év egyik legjobb dala, pedig semmi extra: vonós nyitány, groove-os dobok és Brown összetéveszthetetlen, hipnotikus éneke, a kiállásban akusztikus gitárok, finom effektek. Körülbelül ezek az összetevők a továbbiakban is, az elektromos gitáros, panteista hangvételű Stardustban, a torz szintibasszussal operáló, drogtémájú Gravy Trainben, a lazán kotyogó, programozott ritmusalapú Bubblesben, az ambientes, minimálszövegű Hear No See Noban, a Pink Floyd-os hangulatokat idéző Northern Lightsban, a police-os hangszíneket elektronikára pakoló Whispersben, a spanyol szövegű El Mundo pequenóban (Brown felesége mexikói, Ian miatta tanulta meg a nyelvet és a tervek szerint régebbi dalaiból is készít spanyol verziót), a gitárcentrikus Forever And A Dayben vagy a lemezt pozitív hangnemben, vonósokkal záró Shadow Of A Saintben, melynek vége után egy nyúlfarknyi kis groove visszakapcsol a lemez elejére.

Hangulatos, hipnotikus hippidalok ismét, ám ezúttal már egységes hangzással.

9/10


www.ianbrown.co.uk