(Metal-is/BMG)
Szinte hihetetlen, hogy az egykori metallicás zenész, Dave Mustaine újra (immáron nagyon sokadszorra) fel tudott hízni ötven kilóra és össze tudta szedni magát és csapatát két heroinelvonás közt egy album elkészítésére. Ideje is volt, tavaly megjelent válogatáslemezük, a Capitol Punishment óta semmit nem hallhattunk felőlük. Még koncertezni is jönnek hozzánk, 2001. június 28-án a Petőfi Csarnokba.

A Megadeth olyan csapat, amely a kezdetek kezdete óta ugyanabból a kifogyhatatlannak tűnő kútból meríti dalait, a hangulat, a stílus nem változik, csak a struktúra tisztul, egyre professzionálisabb hangzás és egyre könnyebben emészthető refrének (lásd a Moto Psycho című kislemezdalt) keverednek a mérnöki pontossággal összeszerkesztett riffekkel. Nem tudnak szakítani a fémekkel, nem hajlandóak nyitni az elektronika felé, épp ezért tudják megőrizni ezt az öregsulis metálhangzást. Marty Friedman távozása (akit Al Pitrelli helyettesít gitáron és vokállal) nem rázta meg túlságosan a bandát, a lemezen található dalokat kivétel nélkül és teljes mértékben a gitáros-énekes Mustaine írta.Pont ilyennek kell lennie egy Megadeth-lemeznek: a kezdő tétel (Disconnect) hangzása és lendülete kifejezetten klasszikus, olyannyira a múltat idézi, hogy akár a '92-es Countdown To Extinction című lemezükön is szerepelhetne. A tizenkét szám közt akadnak olyanok, amelyek a Machine Head-es extrém metál felé húznak (mint a címadó The World Needs A Hero), igazi thrash darabok (Recipe For Hate... Warhorse), a Losing My Senses mintha az Alice In Chains korai lemezeinek hangulatát idézné, a Promises pedig az elmaradhatatlan fémízű lírát képviseli a korongon. Szóval semmi meglepetés.
7/10
www.metalisrecords.com
www.megadeth.com
7/10
www.metalisrecords.com
www.megadeth.com
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek