Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Zanzibar: Nem vagyok tökéletes
|
olvasói:
3/10 (1)
(EMI)

A sztori szerint az egykori rendőrnő egy átbulizott szilveszteréjszaka után, közúti ellenőrzés során találkozott először azzal a négy sráccal, akik kedvéért - az egyenruhát mikrofonra cserélve - fejest ugrott a Nagy Magyar Rocklétbe. Igaz, vagy sem, a zenészek és az énekesnő közös munkájának eredménye a Zanzibar bemutatkozó lemeze.


Vagyis egy olyan lemez, amelynek borítóján a zenekart kidobták egy repülőgépből (úgy tűnik, ejtőernyő nélkül) - az anyag hallatán ez nem is meglepő. A borító és a körítés tanúsága szerint (legalább részben) a deszkásoknak szánt produkció nélkülözi a lendületet, a vadságot, a bulizást, no meg az egyéniséget, vagyis minden olyan tulajdonságot, amit (alappal, vagy anélkül) ehhez a réteghez, és - kicsit tágítva a periszkóp nézőkéjét - egy vagány zenekarhoz kötnénk. A súlyosnak szánt riffek erőtlenek, a hangzást a csak közreműködőként és zenei rendezőként felsorolt (ex-Kortárs) Háry Péter szintetizátorai uralják, az ének sokszor színtelen, a szövegek pedig súlytalanok, karaktertelenek, hiányzik belőlük a feeling. (Pont, mint általában a pasik által nőknek írt szövegekből, hiszen ezúttal is erről van szó, az énekesnő a négy zenekari tag, valamint a korábban a United körül is sürgölődő Orbán Tamás által írt sorokat osztja meg hallgatóival.) A Zanzibar olyan, mint egy sláger nélküli, modernkedő 4 Non Blonds: ha sokat adják a tévében, kitarthat két lemezig is, egyébként viszont az első egyben az utolsó is volt.

A cím találó, de itt sajnos ennél sokkal többről (vagy inkább kevesebbről) van szó.

4/10
-muttley-
2001.05.24
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 19., szombat

Ivó, Milán
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.