A Cross című nyitónóta, már az elején tudatosítja az emberben, hogy nem egy átlagos funk-dzsessz lemezt fog meghallgatni. Teszi ezt a klasszikus dzsesszből kevésbé ismert dobgép segítségével (ahol is a basszus ugyanúgy dübörög, mint a körúti kopasz Bömbijében), illetve a leginkább a Sepultura Roots című lemezéről ismert törzsi ritmusok segítségével, nem beszélve Big Mic rappeléséről. Természetesen azért - a félreértesek elkerülése végett - a szaxofoné a főszerep.

A lemezen egyébiránt talán a Stress In Da House, illetve ennek a dance változata a legmeglepőbb, ott ugyanis - mint a szám címéből is kiderül - egy igen erősen samplerezett, house-os dobbal megspékelt, de valójában dzsesszes nótáról van szó. Ennek egyetlenegy, de igencsak fontos hátulütője van: mivel a dzsessz egyik szépsége pont a kiszámíthatlanság, a house egyik legfontosabb ismérve pedig a mindenki által előre érezhető ritmusok, dinamikai csúsztatások, így aztán egy kicsit mintha szegényebbnek éreztem volna magamat a meglepetések hiánya miatt. Szerencsére Dulfernek ezt gyorsan sikerült feledtetni az Everybody Yo című szerzeménnyel, ahol nemhogy a ritmus, de a hangszerelés (pl.: egy keltás dallamot játszó hegedű) és a leginkább John Cage munkásságára emlékeztető többszólamú szövegmondás is visszahozza az izgalmat a zenébe, és újra egy igen improvizatív és nagyon sokrétű, a lágy dallamoktól az igazi pörgős, latinos funkyig terjedő anyagot kapunk ettől a holland származású funkykirálytól: Hans Dulfertől. Sőt a dél-amerikai ritmus- és dallamjátékok segítségével belecsöppenhetünk akár a brazil futballstadionok hangulatába is (King Soccer).

7/10


www.hansdulfer.nl