Rachid Taha, miután elhagyta a radikális hangvételű első zenekarát, a Carte de Séjourt - melyben már a nyolcvanas években is az algériai rai és a rockzene elemeit ötvözte -, megismerkedett Steve Hillage producerrel, akit a progresszív rockban jártasabbak, a Gong zenekar környékéről ismerhetnek. Vele készítette 1996-ban az Ole Ole című első szólóalbumát, majd 1998-ban a Diwant. A főleg feldolgozásokat tartalmazó, sok elektronikus hatással és az arab zenei tradíciókkal jól egyensúlyozó, dallamos-táncos felvételsorozat nagy sikert aratott a nemzetközi színtéren, sőt Magyarországra is eljutott - nemcsak a híre, hanem a koncertturné is, mégpedig két alkalommal.

Akik ekkortájt ismerték meg Tahát, valószínűleg meglepődnek az új lemez hallatán, melynek jellemzésére újfent a "radikális" szó használata a legmegfelelőbb. Rachid Taha új dalai sokkal rockosabbak, harcosabbak, mind dallamvezetés, mind hangszerelés tekintetében, és borítón található angol, illetve francia nyelvű szövegrészletek szintén az élet keményebb problémáit feszegetik. A felvételi helyszínek és a közreműködők sokasága jelzi az útkeresés bizonytalanságait, de a továbblépés szándéka felismerhető és dicséretes.

Nehezebben adja oda magát ez a lemez - s valószínűleg ritkábban is -, mint elődje, de bizonyára vannak olyan napok, amikor éppen erre van szükség.

7/10